Bulvár-celeb

2023.01.28. 11:56

Koós Réka kétségbeejtő helyzetbe került: meg kell válnia apai örökségétől

A színésznő súlyos döntést hozott, eladja Koós János imádott vitorlását.

Forrás: MTI

Fotó: Zih Zsolt

Koós réka először beszélt arról, hogy miért kell elbúcsúznia a családnak legendás édesapja, Koós János legféltettebb kincsétől, a Koóstoló névre keresztelt vitorlásától - írja a Ripost.

A színésznő az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy a családjuk tulajdonában maradjon az a hajó, amit a legendás énekes hagyott rá, de mára be kellett látnia, hogy ez megoldhatatlan vállalás. 

Koós Réka édesapja temetésén
Forrás: Bors

"Távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak, egyszerűen az a helyzet, hogy annyira megemelkedtek a fenntartás költségei, hogy ezt már nem tudom vállalni. A Balatonon egy hajót parkoltatni a kikötőben is millió feletti összeg, és ez csak a nyitott parkoló. 

Megszámlálhatatlan emlék fűz a Koóstolóhoz. A fedélzeten nőttünk fel, megannyi nyarat töltöttünk a hajón. Rajongva imádtuk a Balatont, a hajókázást, azt a létformát, amit csak az ismerhet, aki akárcsak egyszer is kifutott már a kikötőből. Gyermekként először csak azt érzékeltük, hogy az édesapánk mennyire szeret hajózni, és mivel mi is ebbe születtünk bele, nem volt kérdés, hogy amikor megérkezett a lányom, Rozi, azonnal tudtam, ő is balatoni lány lesz. 

Így is lett, kettesben - mivel a párom sokat dolgozik nyáron is - nagyon sokat időztünk a Koóstolón. Pont ezek a pillanatokat fognak nagyon hiányozni. A víz csobogása, ahogy a hajót verik a hullámok, kettesben az ágyban fekve a filmnézés, a csillagok bámulása, a Balaton illata" - magyarázta a fájdalmas döntés hátterét Réka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában