Bulvár-celeb

2023.03.19. 17:00

Le a kalappal előtte! 4 éves kislány életét mentette meg a hős veszprémi autós

Balázs azonban csalódott az emberekben, mert rajtuk kívül senki nem állt meg segíteni.

Illusztráció: Shutterstock

Csaknem tragédia történt március 12-én Veszprémben – írja a Bors. 

Georgina Kudrjavceva négy és fél éves kislányával a buszt várta a megállóban, amikor a gyermeke hirtelen rosszul lett.

Egyszer csak azt láttam, hogy furcsán viselkedik, mint aki nem kap levegőt. Mire odaszaladtam, már nem tudott beszélni, elszürkült teljesen. Kétségbeestem, próbáltam a hátát ütögetni, de nem jártam sikerrel

– emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra az édesanya, aki elmondta, hogy megpróbált segítséget kérni az arra érkező autósoktól, de senki sem állt meg, mígnem hirtelen egy kocsi érkezett melléjük. 

A járműből kiugrott a sofőrje, aki a Heimlich-fogást alkalmazta a kislányon, így az édesanya le tudott nyúlni a levegőért kapkodó gyermeke torkán.

Egy 50 forintos nagyságú fánkdarabot vettünk ki a szájából. A segítségünkre sietők hívták a mentőket is. Ezután a kislányom jobban lett, visszajött a színe is

 – idézte fel sírva az édesanya.

A Borsnak sikerült megszólaltatnia Resperger Balázst, azt a férfit, aki megállt autójával, majd megmentette a kislányt.

Jöttünk ki a hipermarket parkolójából, és már nem is tudom, miért, de elnéztem a buszmegálló irányába. Arra lettem figyelmes, mintha valaki ütögetné a gyermeke hátát és rángatja. Annyit láttam csak, hogy tátott szájjal van a kicsi, mondtam is magamnak, hogy itt bizony baj van. Az első parkolónál megfordultam, elakadásjelzővel, nagy gázzal bementem az autók közé. Az anyuka annyit mondott, hogy megakadt a torkán valami. Gyorsan, reflexszerűen a Heimlich-fogást alkalmaztam. Ekkor kijött valami a szájából. A párom közben hívta a mentőket. Kisétáltam a főútvonalra a mentőhöz, integettem nekik, hogy itt vagyunk

– idézte fel a történteket Balázs, aki elmesélte azt is, hogy ezután próbálták itatni a gyermeket, és kérdezgették, hogy nem fáj-e neki ott, ahol a megmentője megnyomta.

Forrás: Bors

 

Kaptunk tőle egy szép kis mosolyt. Mindezek után a gyermek szedett nekünk virágokat, és mondta, hogy már jobban van, köszöni szépen.

Mint Balázs elmondta, Georgina ezalatt sokkban volt, ezért a párja próbálta nyugtatni.

Örülünk, hogy jókor voltunk jó helyen. Egy autó sem állt meg rajtunk kívül, csak azután, hogy én odafaroltam

– mondta Balázs, aki elárulta, hogy a sógornője jelölte meg őt a kislány édesanyjának Facebook-posztja alatt, amelyben a megmentőket kereste Georgina, hogy megköszönhesse nekik, mert a helyszínen a sokk miatt erről megfeledkezett.

Édesanyámék így értesültek róla, hogy keres minket a hálálkodó édesanya. Tegnap (március 13-án – a szerk.) este beszéltünk telefonon, holnap pedig felkeressük mindenképpen.

Emellett Balázs csalódottan beszélt arról, hogy rajtuk kívül senki sem akart segíteni a kislánynak.

Ez a borzasztó közönyösség a jelen világnak a legnagyobb problémája, aminek majdnem egy kislány élete látta a kárát. Elment legalább 40 autó, és csak én álltam meg egyedül. Ez számomra felháborító, hogy ennyire nem foglalkozunk egymással, nem törődünk egymással

– fogalmazott Resperger Balázs, aki arról is szólt, hogy neki és párjának elég annyi, hogy tudják, jól van a gyermek.

„Az a mosoly, amit küldött felénk a mentés után, azt nem pótolhatja semmi. Ez a természetes, hogy így viselkedtünk, segítünk, ha tudunk. Jókor voltunk jó helyen.”

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában