Hiány

2017.11.02. 06:58

A KSH szerint is apad a munkaerő-tartalék

A közfoglalkoztatottakkal kiegészített munkaerő-tartalék 2016-ban 9 százalék volt a 15-74 éves korosztály népességéhez viszonyítva, ez jelentős csökkenés a 2014-es 11,3 százalékhoz képest – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a legtöbb kihasználatlan munkaerő Kelet-Magyarországon van: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében aránya 20,3 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15,2 százalék, Hajdú-Biharban 14,4 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében (3,1 százalék), Pest megyében (3,9) és Vas megyében (4,3) mérték.

A 135 ezer inaktív 44 százaléka gondolja úgy, hogy ha keresne, akkor sem találna munkát.

Az elmúlt években a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac feszessé válása segítette az álláskeresőket. Elsősorban a magasabb végzettségűek tudtak elhelyezkedni, így a jelenlegi munkaerő-tartalék összetétele kedvezőtlenebb, mint korábban.

A KSH tanulmánya szerint ahhoz, hogy javuljon a dolgozni vágyók helyzete, létfontosságú lenne képzések indítása. Másik megoldás lehet, ha a keleti országrészből a fejlettebb megyékbe áramlana a kihasználatlan munkaerő, ezt azonban gátolja, hogy az ottani drágább lakhatást nem fedezi az ott kapott magasabb bér. Bár a kormány lakhatási támogatással segíti a munkaerő mobilitását, sokan mégis inkább a külföldi munkát választják – olvasható a Világgazdaságban.

A problémáról néhány napja Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is beszélt, a cikket itt tudja megtekinteni.

Borítóképünkön közfoglalkoztatottak dolgoznak egy kelet-magyarországi község határában. MTI Fotó: Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!