Turizmus

2018.03.13. 08:24

Egyre nő az utasforgalom a magyar reptereken és határokon

Tavaly folyó áron 3,4 százalékkal 3,3 milliárd euróra nőtt az utasforgalom többlete. A legnagyobb mértékben a légiutas-forgalom ugrott meg, de az egynapos munkautak is felfutottak.

Budapest, 2017. október 5. Utasok szállnak fel a Wizz Air légitársaság stockholmi járatára a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2017. október 4-én. Október végétõl változnak egyes diszkont légitársaságok kézipoggyászra vonatkozó szabályai, a Wizz Air ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, a Ryanair fejenként kettõ helyett egy, kisméretû kézitáskát engedélyez az utastérben. MTI Fotó: Kovács Tamás

A negyedik negyedévben 829 millió eurót, éves szinten 3,3 milliárdot ért el az utasforgalom többlete, az előző évi bázishoz képest októbertől decemberig átlag fölött, 9,2 százalékkal emelkedett az utazási szolgáltatások egyenlege – írja a KSH Nemzetközi utazások jelentésére hivatkozva a Világgazdaság. Jelentősen, 11 százalékkal nőtt a turisztikai célú beutazások száma Magyarországra, az ide látogató 12 millió külföldi a korábbinál 9 százalékkal többet, 427 milliárd forintot költött.

Minimálisan csökkent az egynapos és csaknem 10 százalékkal nőtt a többnapos itt-tartózkodások száma a negyedik negyedévben, az egynapos beutazások száma azonban éves szinten emelkedett. A külföldre látogató magyarok 2017 utolsó három hónapjában 8,8 százalékkal többet fordítottak utazásaikra, mint 2016 negyedik negyedévében, az év egészét tekintve külföldi költéseik összege elérte a 816 milliárd forintot, amiből 159 milliárd a kiutazások kétharmadát jelentő egynapos utakhoz kötődött.

Negyedik éve töretlenül emelkedik a turisztikai célú ki- és beutazások száma, az azokhoz kapcsolódó kiadások tavaly már meghaladták a 800 milliárd forintot. A beutazások száma 2014 óta töretlenül növekszik, az akkorihoz viszonyítva 24 százalékkal érkeztek többen hazánkba. Tavaly 3,9 és 7,4 százalékkal nőtt a be- és kiutazások száma – közölte a KSH. Az utolsó negyedévben a schengeni külső határ forgalma összességében 4 százalékkal emelkedett, 8,8 millió külföldi és 3 millió magyar állampolgárságú utazó lépte át.

A légi közlekedésben folyamatosan dőlnek meg a rekordok, Budapesten csaknem negyedével, a kis vidéki repülőtereken összességében 34 százalékkal nőtt az utasforgalom, Debrecenben pedig 41 százalékkal ugrott meg október–novemberben. Nyáron a charterjáratok, télen a karácsonyi hazalátogatások miatt ugrik meg a vidéki repülőterek forgalma. A budapesti repülőtér 4,5 millió fős schengeni külső határforgalmának több mint negyedét a magyarok, egyötödét már az Egyesült Királyságból érkezők utazásai tették ki legutóbb.

Tizedével többen lépték át az év végén az ukrán határt, miközben például 2,1 százalék volt a csökkenés a román határszakaszon a bázisidőszak 15,3 százalékos növekedése után. A román–magyar határszakaszon 3,6 százalékkal nagyobb mértékben csökkent a magyar utazók száma a külföldieknél, a szerb határszakaszon viszont 18, az ukránon 13, a horvát határátkelőkön 2,3 százalékkal több belföldi utazott át, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb forgalmúnak számító román határszakaszt átlépő 23 millió utazó mintegy kétharmada román, 14 százaléka magyar, 7,9 százaléka bolgár állampolgár. A 12 milliós forgalmú szerb oldalon a legtöbb határátlépő szerb, az ukrán határszakaszt átlépők fele magyar volt.

A magyarok tavaly 20,3 millió látogatást tettek külföldön, 57 napot töltöttek a különböző országokban, ami 4,7 százalékkal hosszabb átlagos idő, mint 2016-ban volt. Különösen az egynapos, munkavégzési célú kiutazások száma nőtt, 8,1 százalékkal. A többnapos kiutazások közül 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt az Olaszországba, Ukrajnába és Spanyolországba tett turisztikai célúak volumene, az egynapos túrák zöme Ausztriába és Szlovákiába irányult. Negyedévről negyedévre nőtt a kiutazások száma, év végére 10 százalék fölötti mértékben. A külföldiek 55 milliószor látogattak hazánkba, 7,2 százalékkal többet, átlagosan 15,2 ezer forintot költöttek naponta.

Borítóképünkön utasok szállnak fel repülőre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!