növekvő teljesítmény

2018.03.23. 21:55

Másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban

A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, az ágazat növekvő pályán van - mondta Fazekas Sándor.

A Nógrád megyei Karancslapujtőn a földművelésügyi miniszter a Fidesz-KDNP nemzeti konzultációs országjárása keretében tartott gazdafórum előtti sajtótájékoztatón ismertette: a nettó átlagkereset most 153 ezer forint, és 177 ezer forintra az élelmiszeriparban.

Fazekas Sándor az elmúlt időszakot összegezve elmondta: növekedési pályán van a mezőgazdaság, kibocsátása 50 százalékkal nőtt az elmúlt hét évben, a növénytermesztésben 63, az állattenyésztésben 40 százalékos a növekedés, ez az Európai Unióban a három legjobb teljesítmény között van.

Az agrárexport 5,2 milliárdról 9 milliárd euróra nőtt, ez nagyjából a magyar teljes kivitel egyharmada, az agrárexport a gépipari kivitel után a második legnagyobb tétel, a magyar termékek mintegy száz országban vannak jelen – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy míg korábban ötezer kisteremelő volt, a számuk már meghaladja a 12 ezret.

Fazekas Sándor arról is beszélt a sajtótájékoztatón, az, hogy Nógrád az ország egyik legerdősültebb területe, lehetővé teszi a korszerű erdő- és vadgazdálkodást, és komoly lehetőségeket hordoz a természeti, táji látnivalókhoz kapcsolódó turizmus.

Kiemelte többek között a nógrádi gasztronómiát, a lekvárok, méz, lekvár készítését, a tej feldolgozását, mint bevételi forrást.

Az elmúlt években meghirdetett vidékfejlesztési pályázatok is azt a célt szolgálták, hogy minél magasabb szinten dolgozzák fel a helyben megtermelt javakat, és juttassák el a megyeszékhelyek, városok piacaira – mondta.

Balla Mihály (Fidesz), a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a megye területfejlesztési forrásokból 41 milliárd forinttal rendelkezik, és mint mondta, nincs olyan település, ahol ne történnének beruházások, legyen szó bölcsőde-, óvoda-, energetikai fejlesztésről, csapadékvíz-elvezetésről vagy kerékpárút építésről. Kitért arra is, hogy a vidékfejlesztési programokon keresztül 9 milliárd forint érkezett a térségbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!