elhajóznak

2019.09.12. 09:27

Nagy a hiány kapitányokból és matrózokból Magyarországon

A cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza, mert a nyugati országok egyszerűen elhalásszák a szakembereket.

Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is, a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni – írta a Világgazdaság.

A lap érdeklődésére Horváth Imre, a Személyhajósok Szövetségének főtitkára közölte, hogy

a megfelelő szaktudású hajóvezetőket többszörös fizetéssel csábítják át nyugati vizekre.

„Míg Magyarországon átlagosan havi 350-500 ezer forintot keres egy tapasztalt kapitány, addig nyugati államokban legalább 4000 eurót (mintegy 1,3 millió forintot). Ezért több száz magyar szakember dolgozik a Rajnán és a nagyobb francia folyókon, miközben Magyarországon csupán három-négyszázan teljesítenek szolgálatot. Sok fiatalt az riaszt el a pályától, hogy a munka gyakori távolléttel jár” – mondta.

Bencsik Attila, a Magyar Hajózási Országos Szövetség alelnöke nagyrészt egyetértett a fentiekkel. Kiemelte, hogy mivel

a magyarországi hajósképzés rendkívül magas színvonalú, nem meglepő, hogy keresettek a magyar szakemberek.

„Évente harminc-negyven jelentkező akad magyarországi képzésre, közülük húsz-huszonöten szerzik meg a hajóvezetői végzettséget” – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!