Járvány

2020.06.05. 11:40

A kormány 1,2 millió embernek segít megtartani munkahelyét és jövedelmét

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Palkovics László a Naturtex Kft. üzemében a cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében indított gazdaságvédelmi akcióterv, az Orbán-terv leglényegesebb eleme a meglévő munkahelyek megóvása volt.

Eddig olyan vállalkozások, amelyek rendelésállománya csökkent, 150 ezer dolgozójuk után kértek támogatást a munkahelyek megőrzése érdekében. Az érintett cégek jelentős részben magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, a jelentkezők több mint 50 százaléka mikrovállalkozás – tudatta a miniszter.

A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók bérköltségének 40 százalékát fedező támogatásra már több mint 14 ezer kérelem érkezett be. Összesen 170 milliárd forinttal támogatja a kormány a legalább 800 ezer euró nagyságú beruházást megvalósító cégeket, a feltétel a munkaerő megtartása – közölte Palkovics László. Hozzátette: a kkv-k struktúraváltásának támogatására – kutatás-fejlesztésre, az energetikai vagy pénzügyi rendszer átalakítására – 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

Hódmezővásárhely, 2020. június 5.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) átadja a munkahelyvédelmi bértámogatási okiratot Gellért Ákosnak, a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. tulajdonosának (j) a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. tollfeldolgozó telepén Hódmezővásárhely közelében 2020. június 5-én. Középen ifj. Gellért Ákos a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. ügyvezetője.
Fotó: Rosta Tibor / MTI

Hatvannégy ezren kezdték el azt a digitális képzési alaptanfolyamot, amely ősszel már tanúsítványt adó oktatással folytatható – mondta a politikus.

A munkahelyteremtő bértámogatási program 75 ezer ember munkába állását segítheti, a cégeknek 6 hónapot követően 3 hónapos továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk – közölte a miniszter.

Palkovics László kitért arra,

bár a közfoglalkoztatottak létszáma akár 200 ezerre emelkedhetne, a jelentkezők száma nem nőtt, az érintettek el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a támogatási konstrukciók segítségével.

Csongrád-Csanád megyében a kormány intézkedéseivel több mint 6 ezer ember munkahelyét védték meg vagy teremtettek számára új állást. A térség a kutatás-fejlesztés vagy a high-tech beruházások szempontjából kiemelkedik a többi megye közül, nagyjából Budapestnek felel meg – hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette, a járvány következtében Hódmezővásárhely és Makó térségében 1800 ember veszítette el munkáját, ezért kiemelkedően fontosak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései.

A politikus leszögezte,

a térség a magyar gazdaság fejlődési tartaléka, nem véletlen, hogy a kormány jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel támogatja a régiót.

Ezek közül kiemelte a Békéscsabáig elérő, négysávos 44-es út építését, a napi 15 ezer ingázóját kiszolgáló, Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-traint, valamint a tervek szerint 2022-2023-ban újranyíló Szeged-Szabadka vasútvonalat.

Az idén 31 éves Naturtex Kft. 2006-ban került teljes egészében magyar tulajdonba. A három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a tollal és pehellyel, valamint gyapjúval és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött termékek gyártása, illetve egyéb lakástextil termékek forgalmazása. Az évente 1200-1300 tonna tollat és pelyhet feldolgozó cég kínálata mintegy hétszáz különböző terméket tartalmaz. Az évente előállított 2,3 millió késztermék között az ágytakarók, ágyneműhuzatok, plédek és fürdőszobai textíliák is megtalálhatók.

A Naturtex Kft. tavalyi csaknem nettó 10 milliárd forintos árbevételének több mint 70 százaléka exportból származott, termékeit a világ negyven országába szállítják: Európán kívül Ázsiába, az amerikai kontinens országaiba, valamint Ausztráliába is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!