Járvány

2020.06.06. 10:33

Lassú növekedésnek indult a használtautó-piac

Áprilishoz képest 17 százalékkal több használt személyautót regisztráltak májusban.

Forrás: Shutterstock

A JóAutók.hu használt autók hirdetésével foglalkozó portál a DataHouse adatai alapján közölte, hogy

idén májusban 8907 import használt személyautó került a hazai forgalomba,

ami az előző hónaphoz képest ugyan 17 százalékos növekedés, de a tavaly májusihoz képest 39 százalékos elmaradást mutat. Eközben az újautó-piacon mindössze 6472 személygépkocsit adtak el, ami több mint 54 százalékos visszaesés a tavaly májusi 14 213 értékesített autóhoz viszonyítva.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben elmondta, az adatok megerősítik azt a prognózisukat, hogy

az autóvásárlások egy része a koronavírus okozta válság hatására időszakosan az új autóktól a használt autók felé rendeződik át.

A vásárlók egy része óvatosabban nyúl a megtakarításaihoz, és új helyett inkább néhány éves autó vásárlásával csökkenti kiadásait. Az új autókból pedig most kisebb a kínálat, mert az elmúlt hetekben újraindult termelés csak fokozatosan lesz képes feltölteni a megcsappant raktárkészleteket, és a rendelések a korábbinál hosszabb határidővel teljesülnek.

A JóAutók.hu előrejelzése szerint a tavalyi értékekkel szembeni elmaradás a használtautó-behozatalban hónapról hónapra fokozatosan csökkenni fog. Amennyiben a vírusnak ősszel nem lesz jelentős, a gazdasági életet ismét bénító hulláma, éves szinten 125 ezer használt autó importjára számíthatnak 2020-ban, ami 20 százalékkal marad el a 2019-ben tapasztalt 156 ezres értéktől.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!