Ország-világ

2020.12.20. 08:57

A kormány az önkormányzatok helyett is csökkenti az adót

Újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be szombaton Orbán Viktor miniszterelnök, ezek közül a legnagyobb visszhangot minden bizonnyal az egyéni vállalkozók, valamint a kis- és közepes vállalkozások helyi iparűzési adójának jövő évi megfelezése váltja majd ki.

Nem véletlenül: a Magyar Nemzet értesülései szerint a változtatás nyomán százötvenmilliárd forint maradhat majd a hazai kisebb vállalkozásoknál. Becslések szerint – átlagosan – akár több százezer forint helyi adót is megspórolhatnak az érintett gazdasági szereplők.

A döntés indokaként a kormányfő egyébként azt mondta: a kisebb gazdasági szereplők adják a legtöbb munkahelyet, és ezek a legsérülékenyebbek a járvány idején. Hozzátette azt is, hogy a 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik majd át.

„A legfontosabb egy ilyen válság esetén, hogy megvédjük a fizetéseket és a munkahelyeket. Ha a válság végén nem lennének munkahelyek és munkahelyeket adó vállalkozások, akkor fizetés sem lenne és akkor nincs kilábalás. Ennek a legjobb módszere az adócsökkentés: nem a városoktól veszünk el, hanem otthagyunk pénzt a vállalkozóknál és az embereknél” – egészítette ki a bejelentés indokait a lapnak nyilatkozva Kósa Lajos. A kormánypárti politikus a válságkezelési receptek kapcsán úgy fogalmazott: a baloldaliak inkább szeretnének adót emelni, mint csökkenteni, de mi nem hiszünk az adóemeléses válságkezelésben. „Mi abban hiszünk – fejtette ki –, hogy több pénzt kell hagyni az embereknél, több pénzt kell hagyni a vállalkozásoknál, hogy ne menjenek tönkre és ebben az esetben okkal remélhetjük, hogy a válság elmúltával a kilábalás is eljön” – mondta az Megyei Jogú Városok Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

„A miniszterelnök bejelentése az iparűzési adó felére csökkentéséről találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent” – így reagált a lapnak szombaton a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László kifejtette: az iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek, a válság azonban éppen a cégeket lehetetleníti el, tehát a mostani döntés mentőövnek számít.

Az idő pénz Az intézkedés kedvezőnek tűnik, azzal együtt, hogy – mint mindig – az ördög ezúttal is a részletszabályokban rejlik majd – nyilatkozta lapunknak a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda adócsoportjának vezetője. Kántor Balázs az időtényezőt emelte ki. Arról beszélt, hogy az iparűzési adó sajátossága miatt a pozitív hatás később jelentkezhet. Úgy vélte, nagy kérdés, hogy a változtatás érinti-e majd, hogy a vállalkozóknak mennyi adóelőleget kell fizetniük 2021. március 15-ig.

Érdemes felidézni, hogy a válságkezelés során nem ez volt az első olyan kormányzati döntés, amely a helyhatóságok adóztatási jogát érinti. A kormány december elején adóstopot rendelt el. Eszerint az önkormányzatok jövőre nem emelhetnek a helyi adókon, új közterhet nem vezethetnek be, s nem kurtíthatják meg az adókedvezményeket. „A lakosság és a vállalkozások védelmében egyszerűen el kellett rendelnünk az adóemelési stopot” – mondta a Magyar Nemzetnek akkor a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András hozzátette: Karácsony Gergely sem sarcolhatja meg a fővárosi cégeket, de adót emelni – bár egyes ellenzéki városvezetők ehhez foggal-körömmel ragaszkodnának – más településeken sem lehet majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!