Ország-világ

2020.12.16. 06:11

Százezrek katás adóját emelné meg a Momentum

Jövőre a katások nyolcvan százaléka, vagyis több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik, mint eddig – mondta a pénzügyminiszter helyettese, utalva arra, hogy január­ban életbe lép a bújtatott foglalkoztatást kiszűrni is hivatott, az adórendszert igazságosabbá tevő úgynevezett hárommilliós adószabály. – Eközben – tette hozzá Tállai András – a Momentum vaskos adóemeléssel és bonyolult adminisztrációval sújtaná mind a 430 ezer kisadózó vállalkozást.

A jelek szerint újra napirendre vette a baloldal a kisadózó vállalkozások tételes adójának, azaz a kata ügyét. A Momentum egyik politikusa, Iker Áron a napokban a közösségi médiában bírálta a jövőre életben lépő úgynevezett hárommilliós szabályt, amely extra adót vezet be bizonyos esetekre – számol be a Magyar Nemzet.

Az új előírás kimondja: ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot, akkor a hárommillió feletti rész után negyvenszázalékos adót kell leróni. A rendelkezés nemcsak a nagyobb, hárommillió forint feletti ügyleteket veszi ki a kisadózókat segítő szabályok alól, hanem azt az utóbbi időben elharapódzott megoldást is visszaszorítaná, miszerint bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között, hanem katás vállalkozóként alkalmazzák – írja a portál.

Minapi bejegyzésében a momentumos Iker Áron azt közölte: szerinte a bújtatott foglalkoztatás ellen a katában sávos adózást kellene kialakítani. Elképzelése szerint

  • a mostani havi 50 ezer forint általányadó ötmillió forintos bevételig élne,
  • 8,5 millió forintig havi 75 ezer lenne a közteher,
  • nagyobb bevételnél pedig havonta százezer forint.
  • – Év elején minden katás 50 ezer forint/hóról indul, és ahogy átlépi a bevételi határt, vagy magától emeli meg a befizetést, vagy év végén egy összegben fizeti be a korrigált adó összegét – ismertette ötletét a baloldali párt embere. Emellett gyakoribb és szigorúbb ellenőrzéseket szorgalmazott vagy azt: szabják meg, hogy a nagyobb vállalatoknál milyen arányban lehet munkavállalókat és katás vállalkozókat foglalkoztatni.

    - A javaslattal a Momentumnál is megmutatkozott a balliberálisok legfontosabb gazdaságpolitikai elképzelése: az adóemelés és a megszorítás – reagált a Magyar Nemzetnek a felvetésre a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár értékelése szerint a Momentum ötlete durva és azonnali adóemelést jelentene, ami mind a 430 ezer katást fenyegetné. Egyrészt kétszázezer kisvállalkozásnak már jövőre lényegesen több adót kellene fizetnie, másrészt a szabályok bonyolultabbá válása minden katást érintene, mindenkinél adminisztrációs tehernövekedést jelentene.

    A miniszterhelyettes összehasonlításképpen kitért a kata január elsején életbe lépő új szabályára.

    – A tavasszal elfogadott törvénymódosítás csak a nagy értékű ügyleteket érinti – húzta alá az államtitkár, emlékeztetve:

  • a negyvenszázalékos adó a katás vállalkozásokat alkalmazó cégeket terheli, de csak akkor,
  • ha a megbízások összértéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot.
  • S úgy, hogy az új adó kizárólag a kifizetések hárommillió forintos értékhatár feletti része után alkalmazandó.
  • – A kata szabályainak módosítása után az érintettek nyolcvan százaléka, több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik majd, mint eddig – mondta az államtitkár, és hozzátette: a katát 2013-ban azért vezette be a kormány, hogy a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, így például a fodrászokat, a kozmetikusokat és a taxisokat segítse.

    – A Momentum éppen ezeket a vállalkozásokat sarcolná meg, az ötlet azonnali adóemelést jelentene azoknak a kisvállalkozásoknak, amelyek jobban mernek keresni. Mindezt úgy, hogy a baloldali elképzelés nem kezdene semmit a bújtatott munkavállalással, a nagyobb cégek pia­ci visszaélésével – vélekedett a miniszterhelyettes.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!