300 munkahely

2020.12.15. 16:17

Új üzemcsarnokot épít a Medicontur (videó)

Új üzemcsarnokot épít Zsámbékon a Medicontur Kft., a 622 millió forintos beruházáshoz 248 millió forintos állami támogatást kap a cég, amely így 300 magyarországi dolgozója munkahelyét tudja megvédeni – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Zsámbékon.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Medicontur vállalat második alkalommal nyert támogatást a kormány programjából, amely a versenyképesség növelését segíti.

Hozzátette, hogy a beruházás keretében az orvosi, szemészeti segédeszközöket gyártó cég egy 2300 négyzetméteres új üzemcsarnokot szeretne létrehozni, hogy tovább javítsa pozícióját a szembe ültethető lencsék piacán.

A cég nemzetközi versenyképességét mutatja, hogy a Magyarországon előállított termékeinek 90 százalékát a világpiacon értékesíti, több mint 70 országban érhetőek el az egészségügyi termékei – fűzte hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar orvosiműszer-gyártás termelési értéke az idei első tíz hónapban 13 százalékkal nőtt, ma már 10 ezer embernek ad munkát az ágazat.

Csenger-Zalán Zsolt, a térség Fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a vállalat fejlesztéseivel Zsámbék felkerül a világ gyógyászati-segédeszköz térképére, mivel az itt gyártott beültethető lencsék világszínvonalúak.

Kontur László, a Medikontur Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: vállalatuk több európai országban is jelen van. Magyarországon a zsámbéki mellett Budapesten és Törökbálinton van telephelyük, a beruházással céljuk a gyártási kapacitás növelése és összevonása.

A nyilvános cégadatok szerint a Medicontur Kft. tavaly mintegy 7,3 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 6,2 milliárd után. Adózás utáni nyeresége viszont 821 millió forintról 519 millióra csökkent 2019-re.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!