Ország-világ

2021.03.07. 07:06

Idén is számíthatnak béremelésre az állami cégek dolgozói

A Magyar Nemzet úgy tudja, lesz béremelés az állami vállalatoknál. A szakszervezetek a bértárgyalások megkezdését sürgetik.

Számíthatnak béremelésre az idén is az állami közszolgáltató vállalatok munkavállalói, vagyis a MÁV-nál, a Volánnál, a postánál és egyéb érintett szolgáltatásokban dolgozók – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelését és a versenyszféra átlagos bérnövelési szándékát is figyelembe veszik az egyeztetéseken.

A hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek el

sem a munkáltatók és a helyi szakszervezetek között, sem az országos érdekegyeztetés keretében.

Egyelőre nem kaptak választ a helyi és az országos szakszervezetek az elmúlt időszakban azokra a megkeresésekre, amelyekben a bértárgyalások megkezdését sürgetik az állami cégek legtöbbjénél. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a Magyar Nemzet megkeresésére arról tájékoztatott, hogy már korábban kezdeményezték a Közszolgáltató Vállalkozások ­Konzultációs Fórumának (KVKF) összehívását, ugyanakkor egyelőre sem Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztertől, sem a vállalatvezetőktől nem kaptak érdemi választ.

A Munkástanácsok emlékeztetett: tavaly egy évre, 2020-ra kötöttek megállapodást, átlagosan kilenc-tízszázalékos béremelésről, de vállalatonként és azon belül munkakörönként eltérő szempontok és mérték szerint. A szakszervezetek ebben az évben sem számítanak a 2017-ben megkötött, 2017-re, 2018-ra és 2019-re minden érintett cégnél egységes, többéves bérmegállapodásra.

A minimálbér és a garantált bérminimum februártól négy-négy százalékkal emelkedett. A versenyszférában pedig ennél is magasabb, öt-nyolc százalékos átlagos béremelésekről döntöttek a vezetők, noha az egyeztetések sok helyen még tartanak.

A szakszervezetek úgy látják, elkerülhetetlen a legalább négy-öt százalékos emelés, de ennél magasabb bérrendezés lenne indokolt a járvány és a tavalyi, a versenyszféra átlagánál alacsonyabb bérfelzárkóztatás miatt.

A Munkástanácsok felidézte: a 2016-ban megkötött, 2022-ig szóló országos bérmegállapodásban megfogalmazott célok, vagyis

az évi legalább hatszázalékos reálbéremelés csak abban az esetben teljesül, ha az állami vállalatoknál érdemi keresetemelés valósul meg 2021-ben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!