a járvány előtti szinten

2021.07.26. 14:14

Az egész gazdaságot élénkíti a közbeszerzési piac visszaerősödése

Az első fél évben lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte az 1630 milliárd forintot, ezzel a piac majdnem beérte a járvány előtti szintet – közölte a Közbeszerzési Hatóság hétfőn, miután közzétette az idei féléves gyorsjelentését.

A közleményben kiemelték, hogy az első fél évben több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest a lefolytatott közbeszerzések összértéke és elérte az 1630 milliárd forintot, így a piac a 2020-as, járvány miatti visszaesést követően megközelítette a pandémia előtti, 2019 első félévi 1670 milliárd forintot.

Közölték, a Közbeszerzési Hatóság idei első féléves gyorsjelentése szerint Magyarországon 3781 közbeszerzési eljárást folytattak le idén június végéig, amely meghaladja a tavalyi első félévi 3746-ot.

Hangsúlyozták, folytatódik a magyar gazdaság szerkezete és teljesítménye szempontjából pozitív tendencia, a gazdaság húzóerejét jelentő mikro-, kis- és középvállalkozások 1095 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzéseket, ami a teljes piac több mint kétharmadát, 67,2 százalékát jelenti, míg az eljárások darabszámát tekintve megközelíti a 87 százalékot. A kkv-k által elnyert közbeszerzések összértéke mintegy 50 milliárd forinttal meghaladja a járvány előtti szintet.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közleményben kiemelte, hogy

az egész gazdaság teljesítménye szempontjából jó hír a közbeszerzési piac élénkülése, hiszen ezáltal több forrás áramlik a gazdaságba, nagyrészt a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokhoz, ami jelentős lökést ad a gazdasági fellendülésnek.

Ellenőrzési és edukációs tevékenységüknek, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság következetes bírságolási gyakorlatának is köszönhetően a jogszerűség folyamatosan nő, a korrupciós kockázat pedig csökken – tette hozzá.

Az 1995 óta működő Közbeszerzési Hatóság autonóm államigazgatási szervezet, kizárólag az Országgyűlésnek alárendelten működik. Feladata, hogy hatékonyan közreműködjön a közbeszerzési politika alakításában, a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakításában, elterjesztésében, elősegítve a közpénzek nyilvános és átlátható elköltését. A hatóságnál Közbeszerzési Döntőbizottság működik, amely az ország egész területére kiterjedő illetékességgel bírálja el a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogvitákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!