állami helytállás a hitelért

2021.08.19. 13:45

Indul a gazdaság újraindítását segítő állami viszontgarancia-program

A Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. ősztől induló viszontgarancia-programja a koronavírus-válságban nagy segítséget jelenthet a magyar vállalkozásoknak – írta csütörtöki közleményében a Pénzügyminisztérium.

A kormány célja a gazdaság gyors újraindítása, ennek egyik fontos eleme a vállalati fejlesztések és beruházások finanszírozásának erősítése. Az új viszontgarancia-program keretében a hitel- és kölcsönfelvétel esetén 85 százalékos, kötvénykibocsátás során 100 százalékos állami helytállást biztosít az állam – ismertették.

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendelet tartalmazza a viszontgarancia működéséhez szükséges eljárási és technikai részletszabályokat. A rendelet többek között rögzíti, hogy milyen feltételekkel köthet a cég készfizető kezességvállalási szerződést a beruházó, fejlesztő vállalkozásokkal, és

ebből a körből egyértelműen kizárja a tartozást felhalmozókat, illetve a csőd-, felszámolás vagy végelszámolás alatt állókat

- írták.

Hozzátették, részletesen meghatározza azt is, hogy mire terjed ki a viszontgarancia, így például a kamatra, díjakra és egyéb járulékokra csak abban az esetben érvényes, ha azok összege már a kezességvállalásról szóló döntés időpontjában is pontosan ismert.

A jogszabály rendezi az esetleges tartozások behajtásának menetét is, e szerint az államra átszállt követelésnél a végrehajtás nem az állami szerveket terheli, az a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. feladata – írta a PM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!