Ország-világ

2021.09.13. 15:36

65 milliárdos beruházásból 440 új munkahely jön létre Debrecenben (videó)

Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági korszak több meghatározó, forradalmian modernizálódó ágazatában is mára „keletről fújják a passzátszelet”, így van ez az elektromos autóiparban is. Minderre példaként hozta fel, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből, 2017-2018-ra ez az arány nagyjából kiegyenlítődött, a tavalyi „fekete évben” pedig teljesen megfordult: a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 29 százalékosra csökkent.

Hozzátette, Kína a világ gazdasági teljesítményének 2000-ben mindössze a 4 százalékát adta, míg ma a 18 százalékát, és tavaly már a távol-keleti ország volt az Egyesült Államok és az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere is.

A tárcavezető emellett rámutatott, hogy a nyugati világ technológiai fölénye jelentősen mérséklődött, s aláhúzta, hogy például az elektromos autóipar legnagyobb akkumulátorgyártói mind keleti cégek. Márpedig szerinte ezen vállalatok beruházási döntéseitől is függ, hogy az EU mely tagállamai lesznek sikeresek a következő években.

Szijjártó Péter közölte, hogy a SEMCORP első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása a magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét jelenti. A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, s ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátor fóliót fognak gyártani évente.

Végezetül a miniszter kiemelte, hogy a Keleti Nyitás megindítása igazi gazdasági sikertörténetnek számít, és ezt mára a bírálóknak is el kell ismerniük. Az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!