árfolyamrés

2021.09.03. 16:14

Devizahiteles ügyben döntött az Európai Bíróság

Az Európai Bíróság szerint összeegyeztethetőnek tűnik az uniós joggal az a magyar jogszabály, amely megtiltja a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés érvénytelenítését arra hivatkozva, hogy az az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötést tartalmaz.

A bíróság csütörtökön közzétett ítéletében megállapította,

„Ez a helyzet abban az esetben, ha az említett jogszabály helyreállítja azt a jogi és tényleges állapotot, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen kikötés hiányában lett volna, még akkor is, ha a szerződés érvénytelenségének megállapítása kedvezőbb lenne a fogyasztó számára”.

A bírósági döntést megalapozó szerződés egy 2007-es, az OTP-vel kötött devizában nyilvántartott kölcsönszerződés volt. A jogviták keretében a fogyasztó azt állította, hogy a szerződés érvénytelen, mivel tisztességtelen volt az árfolyamrés alkalmazása, amely szerint a kölcsönösszeg folyósításakor alkalmazandó árfolyam – amely a deviza forinthoz viszonyított vételi árfolyamának felelt meg – eltért a kölcsönösszeg törlesztésekor alkalmazandó árfolyamtól, amely a deviza eladási árfolyamát tükrözte.

Az ügyben eljáró győri bíróság megállapította, hogy

a magyar jogalkotó a tisztességtelen kikötéseket olyan rendelkezéssel váltotta fel, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank által a devizára megállapított hivatalos árfolyam vonatkozik a folyósításra és a törlesztésre is.

Másrészt kimondta, hogy a magyar jog nem teszi lehetővé, hogy e tisztességtelen kikötések érvénytelenségére hivatkozva semmisnek nyilvánítsa a szerződéseket, még akkor sem, ha ez a megoldás kedvezőbb lenne a fogyasztó számára.

A győri bíróság fordult az ügyben az Európai Bírósághoz, amely megállapította, hogy

a magyar jogszabály megfelel az uniós irányelv célkitűzésének.

Ez pedig az, hogy a felek közötti egyensúlyt helyreállítsa a szerződés egésze érvényességének fenntartása mellett, nem pedig az, hogy valamennyi olyan szerződés érvénytelenségét megállapítsa, amely a teljesítést befolyásoló, tisztességtelen feltételeket – például árfolyamrésre vonatkozó kikötéseket – tartalmaz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!