Pénzügy

2021.09.25. 09:32

Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az idei első fél évben

Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az idei első fél évben, a befolyt 684 milliárd forint 11,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának 614 milliárd forintos szintjét – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) csütörtöki konferenciáján a FBAMSZ közleménye szerint.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Mabisz elnöke ismertette, hogy

az életbiztosítási ág növekedése elérte a 18 százalékot. A nem-élet üzletágban a vállalati és lakossági vagyonbiztosítások díjbevétele nőtt a legnagyobb mértékben, 14,8 és 7,8 százalékkal.

A közlemény szerint Pandurics Anett kiemelte, hogy a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás területén jól halad a minimum sztenderdeken alapuló lakásbiztosítási termékek bevezetése, eddig már hét biztosító kapta meg a minősítést. A fejlesztések a pandémia időszakában is zajlottak, amit a Mabisz egyebek mellett kutatással, kampánnyal és a termékek összehasonlítását végző oldallal is folyamatosan támogat.

A szakember jelezte azt is, hogy

egyre népszerűbb az e-kárbejelentő, már 381 ezer alkalommal töltötték le az alkalmazást.

Idén augusztus végéig több mint 52 ezer letöltés történt. Fontos ügyfélbarát fejlemény, hogy a központi kártörténeti nyilvántartó rendszerrel való összekapcsolással jelentősen egyszerűsödött a kárbejelentő kitöltése, a biztosítási szerződés valamennyi releváns adata két adat megadása után automatikusan betöltődik az alkalmazásra.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!