Aszály idején

2022.07.29. 13:00

Agrárminisztérium: befejezéshez közelednek a nyári aratási munkák

A nagy hőség és a rendkívüli aszály miatt az idei évben korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása. A szántóföldi növények hozamai elmaradnak a sokévi átlagtól. Őszi búzából 3,9 millió tonnát, őszi árpából 1,4 millió tonnát, repcéből pedig 450 ezer tonnát takarítottak be – tájékoztatott pénteki közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A betakarítási munkák eredménye alapján már a nyár közepe óta érzékelhető volt, hogy kettészakad az ország – fogalmazott Feldman Zsolt. 

Az Alföldön, Észak-Magyarországon és Közép-Magyarországon nagyon gyenge lett a termés átlaga és a minősége, míg a Dunántúlon átlagosnak mondható eredmények születtek.
Az őszi búza termésátlaga elmarad az eredeti várakozásoktól, országosan mindössze 4,2 tonna terményt takarítottak be hektáronként, az előzetes várakozásoknak megfelelően pedig az összesen 932 ezer hektár területről 4 millió tonna alatt maradt a termésmennyiség 

– ismertette az államtitkár. 

Ez közel negyedével kevesebb, mint az elmúlt öt év átlaga. Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében nem érte el a 3 tonnát sem a hektáronkénti hozam, míg a dél-dunántúli és nyugat-dunántúli megyékben 6 tonnás hektáronkénti eredményt értek el a termelők.

Őszi árpából a legalacsonyabb termésátlagot Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentették, 2,6-2,7 tonna hektáronkénti hozammal. 

A keleti megyék többségében, illetve Pest megyében is 4 tonna alatt maradt a hektáronkénti termésátlag. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint Fejér megyében a legjobb az őszi árpa termésmennyisége, így alakult ki végül a hektáronként 4,5 tonnás országos átlag.

A repcét 205 ezer hektárról 2,2 tonna egy hektárra jutó termésátlaggal takarították be, az országos össztermés 450 ezer tonna lett. A rozs, a tritikálé, a tavaszi árpa és a zab minősége és mennyisége ugyancsak nagy területi aránytalanságot mutat.

Feldman Zsolt kitért arra is, hogy a szalma minősége szintén gyenge és a mennyisége is kevés. Az államtitkár arra kéri a növénytermesztő gazdálkodókat, hogy fokozottan figyeljenek az állattartók igényeire és segítsék őket az állatok ellátásához szükséges szalma biztosításával.

A rendkívüli időjárás okozta károk a mezőgazdaságban egyre komolyabb helyzetet teremtenek az országban, az államtitkár szerint Európa területének közel felén szenvednek a gazdálkodók a csapadék hiányától. 

Debrecen, 2022. július 18. Repedezett termõföldbõl kihajtott napraforgó Debrecen térségében 2022. július 18-án. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint a tavalyi év is száraz volt hazánkban, majd idén ez tovább folytatódott és most is tart a csapadékszegény idõjárás. A legsúlyosabb aszály az Alföld középsõ és tiszántúli részén van. MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: Czeglédi Zsolt

Hazánkban július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, 

a kárenyhítési rendszerben bejelentett aszálykárral sújtott szántóföldi területek nagysága a becslések szerint elérheti az 1 millió hektárt és súlyos veszélyben van az idei kukorica- és napraforgótermés. 

A kormány aszályveszélyhelyzeti operatív törzset hoz létre a történelmi léptékű aszályhelyzet következményeinek kezelésére – emlékeztetett az államtitkár.

Borítókép: Egy német gyártmányú Class 570 Tucano típusú kombájnnal aratnak egy Szigetcsép környéki gabona táblában. (MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában