Hőség és vízhiány

2022.07.26. 08:11

Borotvaélen táncol a hazai vízellátás

Az ország bő kétharmada vízhiányos, a közeli napokra várt zivatar nem ígér érdemi javulást. A vízügy a katasztrófavédelem közreműködését is kérte az illegális vízkivételek felszámolására – írja a Világgazdaság.

Aszályhelyzet miatt még soha nem kellett összehívni a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsét – válaszolt az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Az ország 12 vízügyi igazgatósága közül (22-i állapot szerint) 9 területén rendelték el e vízhiány elleni védekezési készültség valamely fokozatát: négy vízhiánykezelő körzetben a I. fokú készültség van érvényben, kilencben II. fokú, és 18-ban a legmagasabb, a III. fokú.

Tilalom idején nem szép dolog locsolni!

Nyilvános bejelentéseik alapján az önkormányzatok egymás után kérik, máshol már utasítják a helyi lakosokat kevesebb víz vételezésére. Van, ahol este 11 óra és másnap reggel 6 között még szabad tömlővel a kertet locsolni. Egyes lakosok betartják az előírást, mások nem. A Fővárosi Vízművek honlapja szerint a társaság ellátási területén pillanatnyilag csak egyetlen épületben van vízhiány, de a „hol várható vízhiány”-ra kattintva már kéttucatnyi elemből álló lista bukkan elő, amelyen már egész utcák is szerepelnek. Igaz, e vízhiányok mögött nem feltétlenül a szárazság áll, a társaságnak ugyanis napi átlagban három csőtöréssel kell megbirkóznia.

Jobb híján jön a lajtos kocsi

Dunabogdányban azonban kétségtelenül a Duna csökkenő vízszintje és a növekvő vízfelhasználás dobott kesztyűt a Fővárosi Vízműveknek. A társaság minapi közlése szerint a település vízigénye napi mintegy 25 köbméterrel nagyobb az érintett ivóvíztermelő kutak kapacitásánál. „Valós kockázattá vált a települést ellátó víztároló medencék gyors leürülése, ami víznyomáscsökkenést, a magasabban fekvő területeken időszakos vízhiányt okozhat” – írta a társaság. Kérte a helyieket, hogy csak annyi vizet használjanak, amennyire a szűken vett háztartási és higiéniai igényeikhez szükségük van. A kritikus időszakban a kertet ne locsolják, pláne ne automata locsolóval, lakókörnyezetüket ne vízzel hűtsék, portalanítsák, és ne mossanak autót. Ha mégis vízhiány lép fel, jön a lajtos kocsi. 

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztrációfotó / Nagy Balázs / Új Néplap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában