Prognózis

2022.09.29. 16:00

MNB-igazgató: az infláció a jövő év elejétől lassulni kezd

Az infláció üteme ez év végéig, döntően szeptemberben tovább emelkedik a monetáris politika hatókörén kívüli tényezők miatt, utána jövő év elejétől lassulás várható, a dezinflációs hatások 2023 második felében erősödnek – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az MNB kedden már közzétette a jelentés főbb számait: 

2022-re a korábban vártnál magasabb, 13,5-14,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jeleztek előre az előző prognózis 11,0-12,6 százalék közötti értékével szemben. A fogyasztói árindex jövőre 11,5-14,0 százalékos sávban lehet, majd 2024-ben 2,5-4,0 százalékra lassulhat.

A jegybank igazgatója kiemelte: a 2023-as fordulat az árak alakulásában egyrészt "a globális recessziós ciklusra és a nyersanyag árciklus változására", másrészt a belső kereslet mérséklődésére és a fogyasztási kiadások csökkenésére vezethető vissza.

Rámutatott arra, hogy 

az élelmiszerek áremelkedése Magyarországon sokkal magasabb volt, mint a régióban és az Európai Unióban. Ennek a hátterében a gyenge termelékenység húzódik meg, ami a külső hatások felerősödését eredményezi.

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak gyorsan emelkedtek, így megközelítették azt a szintet, amit a termelői árak indokolnak, az emelkedő költségek szinte teljesen beépültek az árakba - húzta alá.

A monetáris politika hatókörén kívüli tényezők - mint például a rezsiárak módosítása - szeptembertől 2,5-3 százalékponttal emelik meg a havi inflációt egy évig, illetve az aszály további 1 százalékpontot ad hozzá - hangsúlyozta.

Balatoni András megerősítette a jelentés számait, miszerint a gazdasági növekedés a második negyedéves markáns lassulás után idén éves szinten 3-4 százalék között alakulhat; 2023-ban 0,5-1,5 százalék közötti adat várható. A jövő év első fele még gyenge teljesítményt hozhat, ugyanakkor a magyar makrogazdasági fundamentumok kedvezőek, és a külső kockázatok enyhülésével gyors élénkülés indulhat be a második fél évtől - tette hozzá.

Az aszály fontos termelési tényező, a gazdaság növekedését a következő időszakban 0,8 százalékponttal visszafogja - hívta fel a figyelmet.

Megemlítette, hogy 

a bizalmi indexek egyelőre markáns, a 2020-as év második negyedévi krízisénél nagyobb romlást mutatnak mind a fogyasztók, mind a vállalatok oldaláról.

Rávilágított arra, hogy - miután a vállalatok egyre pesszimistábbak - a költségeik emelkedése és a növekedési kilátások romlása miatt, egyre kevesebben terveznek beruházásokat; a bruttó állóeszköz felhalmozás így 1,5 százalékkal csökken jövőre. A beruházási ráta továbbra is magas szinten stabilizálódik, amiben az is közrejátszik, hogy magas a beruházások árindexe: az idei 28,7 százalékos ráta után 27,8 és 27,5 százalék várható jövőre és azt követően - fűzte hozzá.

Rámutatott: 

a konjunktúra lassulása a munkaerőpiacon is érződni fog, a munkanélküliség átmenetileg 2023 második feléig emelkedhet; a bérek jövőre az elmúlt évek átlagszintjén nőhetnek.

A konjunktúra lejtmenetére nemzetközi szinten a nyersanyagpiacok és a gabonapiacok is reagálnak, a búza tőzsdei jegyzési ára például a háború előtti szintre süllyedt és az olajár is hasonló tendenciát mutat. Az áram- és gázárak terén is érdemi mérséklődés következett be, ezen a területen azonban a geopolitikai fejlemények pillanatok alatt felülírhatnak mindent. A termelési láncok oldaláról a súrlódások csökkentek, a kínálati oldalon kedvező fejlemények figyelhetők meg, a szállítási költségeknél is egyre inkább érzékelhető a fordulat - összegezte utalva arra, hogy a globális inflációs környezet mérséklődik.

Magyarországon a 4,9 százalékról 6,1 százalékra módosított költségvetési hiánycél elérhető idén, az adósságráta pedig az év végére kismértékben csökkenhet; 2024-től várható az, hogy a deficit 3 százalék alá csökkenjen, illetve az államadósság nagyobb mértékben csökkenjen - jelezte a jegybank igazgatója.

Arra is kitért: 

az uniós források kérdésében az MNB-nél úgy látják, hogy Magyarország és az Európai Unió álláspontjai közeledtek, ezért a források beérkezésére számítanak. 

Idén elképzelhető, hogy az előírtnál némiképp kisebb összeg, jövőre azonban annál magasabb folyhat be az államkasszába - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2022-ben markánsan emelkedett, aminek döntő oka az energiaegyenleg romlása volt. 

Jövőre már - szemben az idei évvel - a nettó export pozitívan befolyásolhatja a mérleget 

–mondta Balatoni András az MNB sajtótájékoztatóján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában