Felelős gondolkodás

2022.10.30. 11:29

A Magyar falu program jövőre is folytatódik

A jövő évi központi költségvetésről szóló törvény elfogadásakor a kormány úgy döntött, még ha szűkösebb forrástömeggel is, de folytatni fogja a Magyar falu programot - mondta Gyopáros Alpár.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Zala megyei Kiskutason, a település 4,1 kilométeres bekötőútján a Magyar falu program keretében mintegy egymilliárd forintból elvégzett felújítás avatásán 2022. október 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Filep István

A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Győrsövényházon.

Gyopáros Alpár - aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is - elmondta, amikor a nyáron a parlament elfogadta a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényt, akkor "határozottan döntött úgy, hogy még ha szűkösebb forrástömeggel is, de folytatni fogja a Magyar falu programot a kormány".

Hozzátette: nemcsak akkor kell felelős vezetőnek lenni, amikor a bőség időszaka van, hanem akkor is, amikor a szükség időszaka. Most a szükség időszakát éljük, és lehetséges, hogy ez jó ideig eltart - fogalmazott.

Kiemelte: fontos, hogy a kontinensen minél előbb béke legyen, mert közvetetten a magyar embereket is sújtják a háború és az arra adott jó vagy rossz válaszok következményei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában