2025.04.29. 14:11
Ekkor kaphat lendületet igazán a magyar gazdaság növekedése
Bár egyre jobb formában van a belső fogyasztás, de az ipar teljesítménye és a külső kereslet még nem az igazi, ezért valószínűleg elmaradt az erőteljes évkezdet 2025 első három hónapjában – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves adatokra vonatkozó szerdai bejelentését beharangozó cikkében a Világgazdaság.
A gazdasági lapnak nyilatkozó szakértők úgy vélik, az előző esztendő azonos időszakához képest 0,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőhetett a magyar GDP az idei év első három hónapjában, tehát még mindig várat magára az év elejére várt jelentős növekedés.

Fotó: Jászai Csaba / Forrás: MTVA/MTI
A szakértők véleményével összhangban nyilatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is tegnap, amikor egy sajtóeseményen a negyedéves teljesítményre utalva úgy fogalmazott: „Apró emelkedésre számítunk.”
Hogy mikor várható a gazdasági növekedés mértékében erőteljes fordulat, megtudhatja a Világgazdaság cikkéből ide kattintva.