Összefogás

2017.07.24. 10:11

Nyitrai Zsolt: a nyugdíjas-szövetkezetek segítenek a munkavállalásban 

A nyugdíjasok szaktudása és tapasztalata érték, ezért is fontos, hogy munkához segítsék azokat, akik nyugdíj mellett szeretnének dolgozni – hangsúlyozta a nyugdíjas-szövetkezetekkel kapcsolatban a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Nyitrai Zsolt kifejtette: az Országgyűlés júniusban fogadta el a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabályt, és reményeik szerint hamarosan meg is alakulnak az első ilyen szerveződések. Ez önkéntes, szabadon választható lehetőség – mondta Nyitrai Zsolt, megjegyezve: együtt, összefogva mindig hatékonyabban, gyorsabban lehet előrejutni. Kiemelte: több mint kétmillió nyugdíjas van, akik közül sokan szeretnének dolgozni. Ráadásul vannak piaci szegmensek, például a kereskedelemben, ahol munkaerőhiány van – jegyezte meg Nyitra Zsolt.

Monspart Sarolta, az Idősek Tanácsának tagja, tájfutó világbajnok azt mondta: ő maga sem örült annak, amikor elküldték nyugdíjba, és sokan vannak még így. Példaként említette, hogy gyaloglóklubokban is sok nyugdíjassal találkozik, akik szeretnének dolgozni.

A jogszabály szerint a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!