időjárás

2017.12.31. 09:20

Vasárnap csökken a csapadék, száraz lehet a szilveszter

Az év utolsó napján fokozatosan megszűnik a csapadék, és meglepően enyhe idővel búcsúzunk majd 2017-től.

Vasárnap nyugat felől már délelőtt megkezdődik a felhőzet felszakadozása, eső csak keleten és északkeleten fordulhat elő, a szabolcsi térségben havazás, havas eső is lehetséges. Ezzel szemben a Dunántúlon már hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, csapadék nem valószínű. A szél többször megélénkülhet.

A Dunántúlon igen magasra, általában 6 és 10 fok közé melegszik a levegő, de Sopron és a Mecsek környékén 10 fok fölé is szökhet a hőmérő higanyszála.

Ugyanakkor keleten és az ország középső részén mindössze 1 és 6 fok közötti maximumokra van kilátás.

Szilveszter éjjelén számottevő csapadékra már nem kell számítani, alapvetően nyugodt, mérsékelten hideg éjszakára számíthatunk.

Újév éjszakáján változóan, de általában erősen felhős lesz az ég felettünk. Csapadék legfeljebb északkeleten lehet gyenge szitálás formájában. Többfelé párássá válik a levegő, az Északi-középhegységben és az Alpokalján sűrű köd képződhet. A légmozgás főként a Dunántúlon és a középső területeken élénkülhet meg időnként.

A hőmérséklet legalacsonyabb értéke – amely az ország nagy részén még az esti órákban áll be – 0 és 7 fok között alakul, a szeles délnyugaton várható a legenyhébb idő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!