Krimi

2022.10.26. 14:30

Drogot találtak a Tankcsapda-koncert után tragédiát okozó fiú szervezetében

Bűnösnek találták cserbenhagyásért V. Martint, azt a férfit, aki az M3-as autópályán halálra gázolta, majd magára hagyta az ott sétáló B. Katát. A férfi szervezetében amfetamint is találtak a baleset idején.

Forrás: Bors

2019 szilveszterén éppen hazafelé tartott B. Kata és szerelme, L. Zoltán, amikor a fiatal pár összevitatkozott. Amikor azonban Zoltán a leállósávba húzódott, hogy átbeszéljék a történteket, 

Kata kipattant a kocsiból, rázárta szerelmére a kocsit, majd gyalogolni kezdett az autópálya szélén. Ekkor ment Gyömrő felé a fiatal V. Martin is, aki elgázolta a sétáló lányt, ám ahelyett, hogy megállt volna, tovább száguldott, a rendőrök pedig másnap találták csak meg, míg Kata testére az utánuk érkező Tankcsapda talált rá. A zenekar egyik tagja, Sidi a mentők kiérkezéséig fogta a haldokló lány kezét.


Kata szerettei is részt vettek az ítélethirdetésen

Martint most segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, tíz hónap, két évre felfüggesztett fogházat javasoltak neki, azonban nem ismerte el a vádban szereplő vétséget,

 

 védőjével arra alapoztak, hogy Kata azonnal meghalt, így a férfi már nem tudott volna rajta segíteni, azonban a szakértők szerint Kata akár fél órát is élhetett a tragédia után.

 

A mai, utolsó tárgyalásra a férfi talpig feketébe öltözve, egyedül érkezett, mögötte több sorral pedig Kata rokonai foglaltak helyet. Az utolsó szó joga és az ítélethirdetés előtt a bíró több iratot is ismertetett, köztük megmutatta a balesetnél készült fotókat, ezek egyikén a fiatal lány holtteste is szerepelt. Azonban azt sem a gyászoló rokonok, sem pedig Martin nem akarta megnézni – írja a Bors.

Amfetamint fogyasztott Martin

A korábbi tárgyaláson már kiderült, hogy Kata vérében drogot találtak, azóta viszont arra is fény derült, hogy

a gázoló szervezetében amfetamint mutattak ki, amit a baleset előtt 6-8 órával fogyaszthatott, de az bizonyos, hogy 24 órán belüli időpontban, míg a következő évben, azaz 2020 októberében a jogosítványát is elvették egy évre és öt hónapra, méghozzá ittas vezetés miatt. 

Perbeszédében az ügyész leszögezte: ezt is vegyék figyelembe az ítélet során.

 

A közlekedésben való részvétele másokra is potenciális veszélyt jelenthet

 

– közölte, utalva az ittas vezetésére.

Martint végül bűnösnek találták segítségnyújtás elmulasztásának vétségében, ezért tíz hónapos, két évre felfüggesztett fogházbüntetést kapott, emellett két évre eltiltották a vezetéstől.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!