2023.03.06. 15:36
Merényletre készültek? Óriási betondarab várta a síneken a száguldó vonatot Bajánál
Hatalmas szerencse, hogy meg tudott állni időben.
Fotó: baon.hu / beküldött fotó
Nyomozást indított a rendőrség, miután pénteken egy hatalmas beton körgyűrűt találtak a síneken Mátéházapuszta és Baja állomás között.
A MÁVINFORM közösségi oldalán március 3-án 19.11-kor megjelent közlemény szerint: „A Kiskunfélegyházáról Bajára tartó, Bácsalmásról 18.12-kor továbbindult InterRégió vonat (7823) rendőrségi intézkedés miatt várakozásra kényszerül Mátéházapuszta és Baja állomás között, emiatt megnő a menetideje.”
A kommentekben egy videó is feltűnt az esetről, és több szemtanú is megszólalt, egyikük azt írta, mögötte ment el a vonat, először csak lassított, majd teljesen megállt, ő azt hitte, azért állt meg, mert valakit elütött, főleg mert ezután megjelentek a rendőrök és a tűzoltók is.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban a baon.hu-nak a következőket nyilatkozta:
„A történtekkel összefüggésben a Bajai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt jelenleg nem áll módunkban közölni.”
Krimi
- 2300 háztartásban ment el az áram a részeg sofőr miatt
- Holtan találtak egy nőt Tengelicen: alig pár óra alatt elfogták a gyilkosság gyanúsítottját
- Kiugrott a negyedikről egy férfi a Mammutban
- Bozótvágóval sebesítette meg ismerősét, életfogytig fog ülni a brutális szigetvári férfi
- Borzalom: patkányok rágták a magatehetetlen asszony lábát, férje mégsem hívott segítséget