Irodalom

2018.04.27. 11:56

Adyt, Toldit és Sámsont ötvözi Dobai Bálint metálmítosza

Dobai Bálint 1983-ban született Zilahon, 1997 óta hallgat metált, 2004 óta közöl verseket, 2009-ben adták ki első kötetét, végül megírta az őrült kalandokba keveredő, hosszú hajú huligánok történetét, ennek első kiadása 2014-ben jelent meg. A mostani kötet már a második kiadás, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia költészeti sorozatában jelent meg.

Kubiszyn Viktor

A titántorkú főhőst az eposzban maffiózók és kormányügynökségek üldözik, ám emellett metálzenekart alapít, fellép a Szigeten, kalamajkába keveredik az Iron Maidennel, és összebarátkozik a Tankcsapda énekesével is. A metálmítosz írójával a Vasárnap Reggel legutóbbi lapszáma beszélgetett.

Honnan jött az ötlet, hogy épp metálmítoszt írjon?

Kezdjük Ádámmal és Évával… Aztán ugorjunk egyet a Bírák könyvéig: régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a bibliai Sámson-mítoszt, akinek a hosszú hajában van az ereje, össze kéne boronálni a heavy metál hosszúhajdivatjával. Aztán 2011-2012 körül, az egyik „Péntek” alkalmával – ezen rendszeres irodalmi kocsmázást kell érteni, amit Szálinger Balázs, Nagy Koppány Zsolt és Ármos Lóránd alapítottak abból a célból, hogy jó hangulatban legyen szó mindenről, ami nem irodalom – az akkori asztaltársaságból Térey János vetette fel, hogy a heavy metál világát ideje lenne „magas irodalmi” szintre emelni. Már csak azért is, mert ilyen még nem volt, és elég kevés már a szűz terület az irodalomban. Ő, Nagy Koppány Zsolt és Szöllősi Mátyás nekiálltak, hogy metálos utalásokkal gazdagítsák készülő műveiket, viszont egyértelmű igény volt, hogy szülessen önálló, csak a metálnak szentelt alkotás is. Ezt a nemes feladatot én vállaltam magamra, pályája elején járó költőként érdekelt is, mit tudnék kezdeni az eposzi formával a versek után, és a lehetőség is tetszett, hogy végre megteremthetem az ősi és mai hosszú hajú emberek közötti kapcsolatot.

Voltak irodalmi előképek, amelyekre tudott támaszkodni?

Újraolvastam a Toldit, a legismertebb hazai erősembermítoszt, majd annyira beszippantott a formája, hogy megpróbáltam abban elkezdeni. Amikor szembesültem vele, hogy most tényleg egy könyvön át páros rímben, felező tizenkettesekben kell meséljek, nyeltem egy nagyot, de az első pár sor után elkezdett hajtani a kíváncsiság: mégis mi fog kisülni ebből? A főbb motívumok, a nagyobb párhuzamok a bibliai történettel és a Toldival, a cselekmény íve hamar összeállt a fejemben, kaptam pár tippet is, hogy mit érdemes elolvasni a témában, amiket becsülettel el is fogyasztottam (pl.: Aldous Huxley: A vak Sámson című regénye, vagy John Milton: A küzdő Sámson című drámája, és persze a heavy metál szakirodalmának on- és offline médiumai), de arról fogalmam sem volt, hogy milyen részletek, milyen apróságok és konkrétan milyen szöveg fogja ezt az ívet megvalósítani. Tulajdonképpen Titántorkú Sámson megírta saját magát, enyém pedig a megtiszteltetés lehet, hogy lejegyezhettem.

Mi vonzotta a heavy metalban?

Kamaszkorom derekán, 13-14 évesen kezdtem el metált hallgatni, és úgy éreztem, indulatoktól túlcsorduló ifjú szívem kavargó világát csak ez a fajta zene tudja kifejezni. Tetszett benne a nyers erő és a kőkemény profizmus párosa. Az, hogy a legprimitívebb hangzások és a legkifinomultabb kidolgozások álltak párban, és hogy a popzenéhez képest komolyabb, akkori fejemmel nézve világmegváltó gondolatokat fogalmaztak meg, amelyeknek a rádióban játszott zenék a környékére sem tévedtek. Mai szemmel – és némi pszichoanalízissel – visszatekintve az is megragadhatott benne, hogy nem csak a dühöt, haragot, de úgy általában az érzelmeket gátlástalanul, felszabadultan közvetítette, és olyasmiknek az át- és megélését is lehetővé tette, amiket más formában kifejezve talán még most sem lennék szabadlábon…

Ön szerint van rokonság a költészet és a metálzene között?

A költészet és a Minden között rokonság van. A metálzene talán a romantikához áll a legközelebb, ott is erősen jellemző volt a halál, a temetők, az elmúlás témaköre, a szenvedések, gyötrelmek direkt és kifejező ábrázolása, és a már említett túlcsorduló érzelmek. De úgy általában is a verssel mint műfajjal rokon a metál: nagyon sűrűn, tömören közvetít valami nagyon őszintét, a hatásában – ha jól sikerült – ott van az a természetesség és könnyedség, mintha csak magától történne, mögötte pedig ott van az a rengeteg munka, gyakorlás, tudás, ami nélkül nem tudna úgy szólni, ahogy. Hasonlítsd össze például azt, hogy „A nap tüze, látod, a fürge diákot…” mondjuk a Metallica Dyers Eve című számának riffjeivel: le se tagadhatnák egymást.

Mondana pár költőt, írót, akár a magyar, akár a nemzetközi irodalomtörténetből, akit el tud képzelni metálzeneszként is?

Leginkább a stílust tudnám elképzelni, amit a bandájuk játszana: Arany János balladái: power metál (bár más stílusban, de már felfedezte magának a Dalriada nevű zenekar: a Walesi bárdoknak vagy a Szent László balladájának a feldolgozása elég erősre sikerült). Edgar Allan Poe: goth metál – nem is kell magyarázni. Ady Endre: heavy/black/gore metál („Vagyok, mint minden ember: fenség”, „Fülembe forró ólmot öntsetek”, „Egymás húsába beletépünk”). József Attila: ipari punkrock/metál (nem a 90-es évek végi divatpunk, hanem a korai, független, pénz nélküli, őszinte időszakból). Aki szereti az irodalmat és a metált, az szerintem hosszan tudná folytatni a listát.

Borítóképünkön Dobai Bálint dedikál.

Forrás: Mediaworks

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!