Járd ki, lábam!

2018.05.04. 22:59

Szombaton ünneplik a táncház napját

Az ország különböző pontjain és határainkon túl is számos program hívja fel a figyelmet a táncházmozgalom értékeire a 7. táncház napján, május 5-én.

Budapest, 2012. május 15. A Csillagszemû Táncegyüttes tagjai táncolnak a táncház mozgalom elindulásának 40. évfordulójára, Timár Sándornak, a táncház-mozgalom legendás tánctanítójának és a mozgalom elindítóinak tiszteletére rendezett ünnepi fellépésükön a Mûvészetek Palotájában. MTI Fotó: Kovács Tamás

A rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér lesz, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várják az érdeklődőket. Egész nap élőzene szórakoztatja a közönséget. A Liszt Ferenc téri egész napos program után este közösen vonultak át a résztvevők a Rácskertbe, a rendezvény hivatalos esti táncházába.

Az első táncház napját 2012-ben szervezték meg, a táncházmozgalom elindulásának 40. évfordulója alkalmából. A rendezvényt azért tartják május első szombatján, mert az első táncház 1972. május 6-án volt, és az esemény emlékére, az ehhez az időponthoz legközelebb eső szombaton szervezik meg a táncház napját minden évben, a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesülettel közösen.

Henics Tamás és Mihó Attila kapta a Halmos Béla-díjakat

Az esemény bevezetőjeként pénteken a Zeneakadémián múltidéző beszélgetést szerveztek Kallós Zoltán emlékére. Ezután ünnepi gálakoncertet tartottak és átadták a Halmos Béla-díjakat. A Halmos Béla-emlékérmet Henics Tamás, a Halmos Béla-vándorhegedűt pedig Mihó Attila vehette át.

A Hagyományok Háza közlése szerint Henics Tamás kutatóorvos a magyar kulturális hagyományok átörökítéséért, a népi műveltség széleskörű megismertetéséért kapta a díjat. „Választott szakmája, hivatása mellett belülről jövő késztetésből, lelkesedésből, önzetlenül teszi a dolgát a népművészet területén. Soha, semmilyen ellenszolgáltatásra nem számítva, gyakran a saját jövedelméből áldozva rá” – áll a méltatásban.

A vándordíjat, Halmos Béla népzenész és népzenekutató egykori hegedűjét olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon átívelő munkássága során élő kapcsolatot tart a határon túli magyar közösségekkel is. Mihó Attila hegedűművészt kiemelkedő szakmai munkája, gyűjtési munkáiból származó tapasztalatszerzésének köszönhetően hiteles hangzásvilága miatt jelölték a díjra. Mint írták: „Nem csak tanulta, jelenleg több zeneiskolában is átadja a tudását, megszerzett tapasztalatait, tanítványai felnéznek rá, örömmel tanulnak tőle. A gyimesi népzene alfája a jelenlegi népzenei életben.” Tavaly felvették a Magyar Állami Népi Együttes prímásai közé. „Mind korábbi és jelenlegi oktatói, mind diákjai körében szeretett és nagyra becsült zenész, aki nagy figyelemmel, és odaadással teljesíti az épp aktuális feladatait” – olvasható a méltatásban.

A díjátadót megelőző ünnepi koncertet Mestereink öröksége címmel tartották meg. A fellépők ezzel állítottak emléket egyfelől a korábbi korszak népzenekutatóinak, Seprődi Jánosnak, Lajtha Lászlónak vagy Jagamas Jánosnak, valamint a közelmúltban elhunyt folkloristáknak, Kallós Zoltánnak és Borbély Jolánnak.

Az egész világ utánozza

Hamar Dániel, a Muzsikás Együttes alapító tagja az M1 csatorna eseményt beharangozó interjújában elmondta: maga a táncház egy esemény, Erdélyből, Szék városából származott, azt próbálták átültetni több mint négy évtizede. Akkor újdonságnak számított az, hogy egy falusi hagyományt városi közegben próbáljanak meg életben tartani. A táncházak nemcsak a hagyományt őrzik, hanem modern városi szórakozási formáról van szó, amelyben a fiatalok jól érzik magukat, közösséget alkotnak, szerelmek szövődnek. Emellett olyan hungarikumról, amelyet az egész világ megpróbál utánozni – mondta.

Hozzátette: 45 éve alakult a Muzsikás Együttes, ezalatt megtapasztalták ennek a zenének, táncnak az erejét, nemcsak itthon, hanem szerte a világban. Óriási örökségünk, nagy kincsünk, amire nagyon kell vigyázni. Ezáltal meg tudjuk mutatni, hogy kik vagyunk mi, magyarok – fogalmazott.

Borítóképünk illusztráció, rajta a Csillagszemű Táncegyüttes leánykái.

MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!