Erdélyi népzene

2018.05.07. 10:50

Új, dupla lemezzel jelentkezett Herczku Ágnes

A zenekarban Hegedűs Máté "Kishega" (hegedű), Fekete Antal "Puma" (brácsa), Fekete Márton "Kispuma" (brácsa) és Molnár Péter (bőgő) szerepel.

Budapest, 2018. május 7. Herczku Ágnes énekesnõ interjút ad a Magyar Távirati Iroda újságírójának a Fonó Budai Zeneházban 2018. április 20-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Fotó: Mohai Balázs

Hozomány címmel különleges kiadvánnyal jelentkezett Herczku Ágnes. Az énekesnő együtt adta közre az erdélyi Visában folytatott gyűjtőútja eredeti anyagát és a mezőségi dalok autentikus énekes-zenekari változatát.

2005 március elején jártam először gyűjtőúton Visában. Kallós Zoli bácsi pontosan elmondta, kihez, melyik házba menjünk. Meghagyta azt is, hogy a 'csúnyákot', vagyis a pajzán rikoltozásokat is kérdezzük meg.

Amikor megérkeztünk Amáli nénihez, hatalmas kacagást hallottunk, minden olyan volt, mint azt a Kallós Archívum sorozatban 2001-ben megjelent visai gyűjtés lemez füzetkéjében olvastuk – idézte fel Herczku Ágnes. Visa egy néhány száz fős, zömében magyarok lakta falu Erdélyben, Kolozs megyében. Az énekesnő kiemelte: hihetetlenül gazdag zenei kincs van egy ilyen pici mezőségi faluban.

Mint felidézte, a közelmúltban 91 évesen elhunyt zenetudós, Kallós Zoltán tanácsolta neki, hogy ne mindig Magyarszovátra menjen népdalt gyűjteni, hanem Feketelakra, Buzára meg Visába is – és az utóbbi településen Papp Andrást és Amáli nénit, azaz Nagy Dánielné Kis Amáliát keressék. Papp András jó furulyás hírében állt, a felesége gyönyörűen énekelt. Amikor 2005-ben odalátogattunk Pál István Szalonnával és Albert Szilárddal, Teri néni már nagyon beteg volt, de András bácsiról is kiderült, milyen jó énekes.

A 89 évet megélt Amáli néni (Nagy Dánielné Kis Amália) két évvel később, 2007-ben hunyt el; lányai, a Herczku Ágnes lemezén szintén hallható Juliska és Annus ma is Visában élnek. Papp András 2016-ban halt meg.

A Fonó által kiadott Hozomány című dupla CD első lemeze, a Revival visai eredetű hangszeres népzenei összeállítás Koncz Gergely prímás vezetésével, Herczku Ágnes és Németh Ferenc énekével, a második lemez, a Gyűjtés a 2005-ös gyűjtőúton rögzített felvételekből válogat. A hazai népzenei lemezkiadás történetében nemigen volt még példa ilyen párosításra.

Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató a magyar állam támogatásával felépített Magyar Tannyelvû Elméleti Líceum avatásán Erdélyben, a Kolozs megyei Szamosújváron 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Két éve jöttem el a Magyar Állami Népi Együttestől, akkor határoztam el, hogy közkinccsé teszem az elmúlt tizenöt évben tett gyűjtéseimet. Ennek a legegyszerűbb módja, ha feltöltöm a YouTube-ra, de úgy döntöttem, más emberek tudását máshogy, méltóbb módon is fel lehetne használni. Ezért inkább CD-re válogattam a visai gyűjtés legjobb darabjait és mellé tettem egy másikat, amelyen mi interpretáljuk a visai dalokat. A CD-k eladásából befolyó összegből az adatközlőket tudjuk támogatni – fejtette ki Herczku Ágnes.

Megjegyezte, hogy a Zenetudományi Intézetben „kilószámra” állnak a Kallós Archívum gyűjtései, de ezeket nem egyszerű ott meghallgatni. Viszont létezik egy online adatbázis az intézet honlapján, ahonnan hozzá lehet férni a 2001-ben CD-n megjelent Kallós-válogatásnál szélesebb anyaghoz is. A Hozomány első lemezén, a Revivalön hallható dalokat részben erről válogattam, részben a 2005-ös visai gyűjtésünkből, illetve Koncz Gergő tudására is építettem. Ő nagyon sokat járt a Visa szomszédságában lévő Magyarpalatkára, mestere lett a mezőségi zenének.

Herczku Ágnes zenekarában Hegedűs Máté „Kishega” (hegedű), Fekete Antal „Puma” (brácsa), Fekete Márton „Kispuma” (brácsa) és Molnár Péter (bőgő) szerepelt még a Revival-lemezen. Németh Feri és én is éneklünk egy-egy fajta katonakísérőt, de megdupláztunk egy lassú cigány dallamot is, más-más szöveggel. Számos népdalt rengeteg variációval ismertek az adatközlők, még egy családon belül is.

Az énekesnő elképzelése szerint a Hozomány egy sorozat első darabja. A további lemezeket is Kallós Zoltán emlékének fogom ajánlani és maradna a most kialakított arculat és dizájn. Hét-nyolc faluban tett gyűjtéseimből tudok válogatni, a következő valószínűleg a szováti anyag lesz. Ott négy asszonynál is jártam, de hajlok rá, hogy a hozzám legközelebb álló Maneszes Láli Józsefné Tóth Mariskát válasszam. Nála jártam a legtöbbször, tőle tanultam legtöbbet. Sajnos már ő sincs köztünk.

Borítókép:Herczku Ágnes énekesnő interjút ad a Magyar Távirati Iroda újságírójának a Fonó Budai Zeneházban 2018. április 20-án.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!