Amatőr színjátszás

2018.11.21. 18:46

Kanadai magyar társulatoknak tartanak workshopot anyaországi színészek

A képzést Zámbori Soma, Molnár Gyöngyi és Pozsgai Zsolt a hétvégi Vancouveri Magyar Színjátszó találkozón tartja majd.

A magyar nyelvű színjátszás a kanadai magyarok számára egyelőre nem annyira ismert műfaj annak ellenére, hogy léteznek olyan csoportok, amelyek több mint 30 éve foglalkoznak színjátszással – fejtette ki Szenthe Anna, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai elnöke az M5 kulturális csatorna Kult'30 című műsorában szerdán.

Elmondta, hogy éppen ezért szerettek volna Kanada egész területét felölelő színházi fesztivált szervezni, azonban ebben az évben egyelőre csak három nyugati parti város, Edmonton, Calgary és Vancouver csoportjai vesznek részt a találkozón. Az elnök hozzáfűzte:

a kanadai amatőr színjátszás lényege a hagyományőrzés és a kint élők magyarok identitásának fenntartása.

Zámbori Soma színművész elmondta, hogy Pozsgai Zsolt drámaíróval és Molnár Györgyi színésznővel rendezést, drámaelméletet, színháztudományt, színpadi mozgást és beszédtechnikát tanítanak majd az amatőr színészeknek Molnár Ferenc művein keresztül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!