A film nem fórum

2019.09.02. 13:11

Kálomista Gábor: nem baloldali hitbizomány a filmkészítés

Egy néző felismeri, ha egy film üzenetet hordoz magában, de azt is, ha gyakorlatilag át akarják mosni az agyát.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Ahogy az újságírásról azt állítják, hogy baloldali műfaj, a kultúra más területéről is bátran kijelentik a liberálisok, hogy ők értenek hozzá a legjobban. Más nem tud jó filmet vagy színházi előadást csinálni, csak ők. Az ő szürkeállományuk nagyobb, fejlettebb és haladóbb, mint a maradi konzervatívoké. Kálomista Gábor filmgyártó producer régóta állja a sarat ebben a nézetdiktatúrában, és bizonyítja: nem sajátítható ki a művészet – hívja fel a figyelmet a hirado.hu hírösszefoglaló cikke.

A szűk balliberális kör álláspontja, mely szerint az ágazat csak az övék, ezt kapták és örökölték, nem egy új keletű dolog, ez már 50–70 éve így van

– jelentette ki a hirado.hu összefoglalása szerint Kálomista Gábor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Mint mondta, a jogokat folyamatosan örökítik a következő generáció számára.

Szélmalomharcot vívunk

Úgy véli, egy szélmalomharcot vívunk, amelyet előbb vagy utóbb meg kell vívni. Szerinte nincs olyan, hogy ne lenne helye a jobboldali konzervatív jogalkotóknak ebben a szakmában csak azért, mert ők nem hajlandók beállni a sorba.

Véleménye szerint egy nézőt nem az érdekli, hogy jobboldali vagy baloldali forgatókönyvet, vagy rendezést lát, őt egyedül a produktum érdekli. Egy néző felismeri, ha egy film üzenetet hordoz magában, és azt is, ha gyakorlatilag át akarják mosni az agyát.

Nem tartja jó iránynak azt sem, ha egymásnak feszülnek a különböző érdekek, ez ugyanis egy szakma, amelyet tisztességgel kell viselni.

Ha pedig valakinek közéleti vagy bármilyen más véleménye van, azt nem a filmen keresztül kell közölni, a film ugyanis nem egy fórum.

Hozzátette, erre ott vannak adott esetben a választások és a szavazófülkék, a különböző pártrendezvények, ahol ennek hangot lehet adni.

Nem mindenki tud sikeres filmeket csinálni

Még napjainkban is vannak olyan emberek és csoportok, akik természetesnek veszik, ha a közpénzeket megkapják.

Kálomista Gábor szerint, aki pénzt kap, az úgy érzi, ezt a tehetsége alapján kapja, aki pedig nem kap, az olyan véleményen van, hogy elvették tőle a lehetőséget. Ez egy érzékeny terület, de tény, hogy nem tud mindenki sikeres filmeket csinálni.

Arról is beszélt, hogy nemcsak a filmkészítés területén figyelhetők meg ezek a problémák, hanem a kultúra más ágazataiban, például a színház világában is.

Ugyanakkor napjainkban már a színművészeti egyetemeken is az ideológiai képzés irányába tolódott el a szakmai oktatás, és olyan alapokra kezdenek építkezni, amiből később nehéz minőségi munkát megvalósítani

– hangsúlyozta.

Szeretni kell a szakmát

Szerinte sokkal több szakmát kellene tanulnia a fiataloknak, ugyanakkor kevesebb dühöt, gyűlöletet és rendszerellenességet kellene elsajátítaniuk. Kálomista Gábor megjegyezte, a szakmát sokkal jobban kellene szeretni, és alázatosabban szolgálni nemcsak azoknak, akik ezt tanulják, de azoknak is, akik tanítják. Kiemelte, a rendszer hibáit minél előbb javítani kell,

erre megvannak a lehetőségek, sőt igény is van rá.

Megjegyezte, a filmgyártásba jelenleg rengeteg pénzt fektetnek be, a finanszírozás teljes mértékben meg van oldva. Ma már a klasszikus produceri hálózat is kezd megszűnni, hiszen a filmek 100 százalékos finanszírozással készülnek.

Mint mondta, ahol pénz van, ott harc is van, hiszen nagyon sokan úgy érzik, hogy ez egy megszerzett privilégium, amelyet meg lehet tartani. A producer megemlítette a nemrégiben elhunyt Andy Vajna filmrendezőt és producert is, aki véleménye szerint erős kezével egységben tudta tartani az ágazatot, amelyet egy belső béke jellemzett az irányítása alatt.

Egyre kevésbé működik a párbeszéd

Hangsúlyozta, nyilvánvaló, hogy az egymással való párbeszéd egyre kevésbé működik. Vannak az öröklött jogok, a megszerzett jogok és vannak olyanok, akik valamilyen másik úton próbálnak meg valamit csinálni.

Ezek a nézetek mindig ütközni fognak, ezért

egy olyan rendszert kellene létrehozni, amely azt a célt szolgálja, hogy minőségi, közönségszórakoztató és magas kulturális értékkel rendelkező alkotások jöjjenek létre.

Kálomista Gábor megjegyezte, a nézőt nem kell belevonni a vitákba, mert előbb utóbb rá fog ezekre unni. Az már nyilvánvaló, hogy a politikai film és színház nem tud nagy átütő sikereket elérni, és ezért kellene a gondolkodásmódon változtatni.

Borítókép:

Kálomista Gábor producer nyilatkozik a Csak színház és más semmi című tv sorozat 2. évadának VIP vetítése előtt a Corvin moziban 2017. február 20-án.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!