itt a lehetőség!

2020.04.11. 08:10

Nyílt pályázatokat írt ki a Petőfi Irodalmi Múzeum

Mintegy 100 kortárs irodalmi remekművet választottak ki, amelyeknek otthoni felolvasására művészeket, elsősorban színészeket várnak.

Hangoskönyvekre, új zenei produkciókra és irodalmi művekre írt ki nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) – hangzott el az M1 aktuális csatorna adásában.

A hangoskönyv-pályázatról Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az adásban elmondta: a kollégákkal mintegy 100 kortárs irodalmi remekművet választottak ki, amelyeknek otthoni felolvasására művészeket, elsősorban színészeket várnak.

Hozzátette, hogy előnyt élveznek azok a pályázók, akik gyesen, gyeden vannak és legkevesebb 2 gyermeket nevelnek.

Az utómunkák elvégzése után az intézmény a hangoskönyveket ingyenesen közzéteszi.

A zenészeket megszólító nyílt pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságával közösen finanszírozzák, az A38 Hajó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) partnerségével.

A játszási lehetőségek hiánya miatt a bevételtől eleső előadóművészektől otthon, vagy az A38 Hajón kialakított stúdióban felvett produkciókat várnak. Élőben születő új produkciókat várnak

- fogalmazott, hozzáfűzve: az anyagokat médiatartalomként fizetik ki, így segítve a művészeket. A magyar költészet napján, április 11-én élesedik az Előretolt Helyőrség irodalmi kulturális mellékletnek a gyűjtőportálja – közölte a főigazgató, hozzátéve: jelentősebb honorárium keretet csoportosított át a Petőfi Irodalmi Ügynökségbe, hogy gyorsan kifizethessék a közléseket.

A nyílt pályázaton bármennyi művel részt lehet venni, a nyertes pályamunkákat napi frissítéssel teszik közzé, minden közlésért 25 ezer forintot fizetnek.

Demeter Szilárd emlékeztetett arra is, hogy virtuális kiállításokat nyitottak, a távoktatást is segítő digitális tartalmakat tettek közzé, az olvasás népszerűsítésére a Digitális Irodalmi Akadémián (DIA) is közzétesznek olyan új irodalmi műveket, amelyek eddig online nem voltak elérhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!