Szabadidő

2020.06.22. 17:49

Újra látogathatók a balatonfüredi kulturális intézmények

Újra látogathatók a balatonfüredi intézmények, és megrendezik a Kékszalagot, valamint a borheteket is – közölte a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.

Forrás: Shutterstock

A balatonfured.hu honlapon közzétett információk szerint a koronavírus-járvány miatti három hónapos zárva tartás után szombaton nyitottak meg a tóparti város kulturális intézményei.

A Vaszary Galériában a Top 10 című kortárs kiállítás tekinthető meg, amely a márciusi megnyitója után a járvány miatt csupán öt napig volt nyitva. Várja már a látogatókat a Jókai Emlékház, a Városi Múzeum, a Zsidó Kiválóságok Háza, a Vitorlázeum, a Bodorka Látogatóközpont és a Lipták Gábor Városi Könyvtár is.

A Kisfaludy Galéria csak júliusban nyílik meg, az Arácsi Népház pedig a felújítási munkálatok miatt július közepéig zárva tart.

Idézték Bóka István balatonfüredi polgármestert, aki kiemelte: a Magyar Vitorlás Szövetség július 30. és augusztus 1. között megrendezi a Kékszalagot, a borheteket pedig az eredeti időpontban meg tudják tartani. Az Anna-bál megrendezéséhez több mindent kell mérlegelni, de hamarosan döntenek róla – tette hozzá.

Szintén a városi honlapon közölték, hogy a tervek szerint július 2-ától újra lesznek vetítések a Balaton Moziban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!