Ország-világ

2020.12.11. 17:47

Demeter Szilárd: a mi kultúránk attól erős, hogy sokszínű

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója úgy véli, a magyar kultúrában helye van mindenkinek, aki értéket teremt vagy hordoz.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója vitákat kiváltó írása óta első alkalommal exkluzív interjút adott a Kontra.hu-nak, amelyben határozottan kijelentette, hogy ő nem antiszemita, és beszélt a magyar kultúra sokszínűségéről is.

A vitatott tartalmú publicisztikával kapcsolatosan a PIM főigazgatója kijelentette, hogy az nem volt antiszemita, hozzáfűzve: soha még csak antiszemita gondolata se volt.

Demeter Szilárd elmondása alapján ő edzett, a felesége viszont sokkal nehezebb helyzetbe került,

a közösségi oldalakon tucatjával kapott halálos fenyegetéseket, mindkettejük részére, sőt kipécézték a gyereküket is.

Olyanokat írtak a feleségének, hogy készítse a meleg holmit a gyereknek, mert Szibériában hideg van, és a fűtetlen vagon sem fog jót tenni a gyerek egészségének. Vagy hogy nehéz lesz egyedül felnevelni a gyereket, miután a férje lógni fog.

Tehát a „toleráns” baloldaliak kivégzéssel fenyegették meg Demeter Szilárdot és deportálással a családját.

Az interjú egy következő részében a kérdező azon felvetésére, hogy „Demeter a tolerancia tekintetében liberálisabb, mint a baloldal„, azt felelte: ő a magyar kultúra egészében gondolkodik. Hozzátette:

a mi kultúránk attól erős, mert sokszínű. Helye van benne mindenkinek, aki értéket teremt vagy hordoz.

Szerinte „a baj inkább az lehet, hogy ő nem kér engedélyt a balliberálisoktól a döntéseihez és cselekedeteihez, sőt, folyamatosan megkérdőjelezi a több évtizedes véleménymonopóliumukat, és azt, hogy ők mondják meg, mi a teljesítmény”. Ezek szerint ez főbenjáró bűn – emelte ki.

Azzal összefüggésben, hogy egyes baloldali művészek – többek között Bródy János – már közölték, hogy az írása miatt nem mennek többé a PIM-be, Demeter Szilárd – azon kívül, hogy elismerően beszélt Bródy János zenei munkásságáról – a következőket mondta: a PIM nyitott intézmény. Az jön be, aki akar, és az nem jön be, aki nem akar. A következő években lesznek olyanok, akik nem jönnek be. Az ő dolga az, hogy ez ne hiányként vevődjön észre.

Hozzáfűzte: „hál' Istennek, a magyar kultúra erős, sokszínű, rengeteg tehetséges alkotó- és előadóművészünk van, hát majd bejönnek mások. Kölcsey írja egy helyütt, hogy az emberi tehetség parányi lámpás, egyszerre keskeny kört tölthet meg a fényével, ha elviszed valahonnan, akkor sötétség marad utána. De Kölcsey azt nem mondta, hogy ugyanazt a helyet más tehetség fényével ne lehetne megvilágítani, és akkor nincs sötétség„.

A Demeter Szilárddal készül interjú teljes egészében itt olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!