Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

2021.02.11. 14:00

Artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból

Egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. Erről Fekete Péter beszélt csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című hírműsorában.

– A Nyugati pályaudvar mellett, egy régóta üresen álló terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter kitért arra, hogy az artistaképző diákjai jelenleg különböző helyeken, pincékben, albérletekben, valamint egy kis fasori épületben tanulnak, ami nem elfogadható. Hozzátette:

szükség van arra, hogy az artistanövendékek olyan otthont kapjanak, ahol biztonságosan, a kor kihívásainak megfelelő módon tudnak tanulni.

– Az új helyre fog kerülni a cirkuszművészet kiegészítő szakmái, így a fény- és hangtechnikusok, porondmesterek képzése is – jegyezte meg.

A közelmúltban megjelent kormányrendelet szerint

az Eiffel tér-vasúti pálya-Ferdinánd-híd-Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.

A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították. Fekete Péter azt mondta, a cirkuszművészet az egyetlen művészeti ág, amelyben Magyarország világviszonylatban az első ötben van, és ez indokolja, hogy itt létesüljön Európa legkomolyabb cirkuszművészeti központja.

A műsorban az államtitkár beszámolt arról, hogy

Szombathelyen egy új, közösségi modell kialakításával újítanák fel a teljesen leromlott állapotban lévő megyei művelődési és ifjúsági központ épületét;

a működtetésébe bevonnák azokat a kulturális egyesületeket, művészeti csoportokat, amelyek eddig az épületet bérlőként használták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!