Programajánló

2021.04.18. 15:00

Új műsorokkal várja vissza nézőit az Esztergomi Várszínház

Magyar szerzők darabjai kapják a főszerepet az évadban.

Esztergom, 2020. július 5. Nézõk Hubay Miklós Római karnevál címû mûvének évadnyitó elõadásán az Esztergomi Várszínházban 2020. július 4-én este. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Zenés tündérjátékkal indul a színház szezonja július 2-án. A színház igazgatója, Horányi László elmondta, hogy a nyitódarab Tamási Áron Ördögölő Józsiás című művének feldolgozása lesz, amelynek hangszeres aláfestését a Ghymes együttes alapítója, Szarka Gyula szerezte.

A hónapban látható lesz továbbá Csányi Sándor színművész önálló estje is, amelyen a nézők megismerhetik Herczeg Ferenc Kék róka című történetét. Az Aradi Színház pedig Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadással várja majd az érdeklődőket. Ezenkívül Szulák Andrea zenés estjén és a L'art Pour L'art Társulat előadásán is részt lehet majd venni. Ugyancsak júliusban adja elő a Stúdió Színház A függöny című kortárs darabot, valamint látható lesz még Jantyik Csaba Ezüstbojtár című János Vitéz-átirata is. Továbbá a Dunaújvárosi Kamaraszínház Babits Mihály Jónás könyvének és Arany János Toldijának feldolgozásával készül, a hónap végén pedig a Zenthe Ferenc Színház állítja színpadra Sütő András Advent a Hargitán című emblematikus történetét és Móricz Zsigmond Az ördög című színdarabját.

Az augusztusi műsorkínálatban a Zentai Magyar Kamaraszínház hozzájárulásával színpadra kerül Szabó Magda Tündér Lala című mesejátéka, valamint Szarka Gyula Ének a konyhából című zenés előadása. Egy hármas együttműködés eredményeként pedig a Komáromi Jókai Színház és az Esztergomi Várszínház közös bemutatóján Hedry Mária Kalipszó című kortárs művét láthatja a közönség. Ezután Eperjes Károly Az igazat mondd, ne csak a valódit című önálló estje várja a publikumot.

A műsor a színházon kívül is folytatódik majd, a társulat az esztergomi bazilika előtt tervezi előadni Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig című művének rockopera-adaptációját, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínházzal és a Soproni Petőfi Színházzal közösen megvalósított, a zentai csata emlékére írt zenés darabot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!