Rendezvénysorozat

2021.08.09. 11:21

Szent István király emlékére nyitja meg kapuit a Székesfehérvári Királyi Napok

Többek között történelmi játékokkal, koncertekkel és folkestekkel várják az érdeklődőket.

A pandémiára való tekintettel a korábbi évekhez képest szűkebb, de így is gazdag programkínálattal készülnek a szervezők augusztus 13. és 22. között a Székesfehérvári Királyi Napokra. Spányi Antal megyéspüspök elmondta, hogy az egyházi programok, amelyek hozzájárulnak az augusztusi ünnepkör teljességéhez, szerves részét képezik a rendezvénysorozatnak.

A Székesfehérvári Királyi Napok megnyitóját augusztus 13-án tartják. Ekkor mutatják be az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játékot táncosokkal, zenészekkel, cirkuszművészekkel, valamint felidézik az Árpád-ház legjelentősebb uralkodóit is. A rendezvénysorozat első hétvégéjén pedig családi piknikre hívja a vendégeket a Zichy ligetbe a fesztivált szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A koncertek mellett a gyerekek számára hangszeres, mesepedagógiai és kézműves foglalkozásokkal készülnek.

A járványhelyzet miatt idén nem rendezik meg a hagyományos nemzetközi néptáncfesztivált. Helyette a Malom utcai Táncházban augusztus 13. és 17. között táncbemutatókkal és folkestekkel várja a közönséget az Alba Regia Táncegyesület. A Táncház udvarán koncertet ad továbbá a Romano Drom, Ferenczi György és az 1-ső pesti rackák, a Góbé, a Puszták népe front és a J.A.M Showband.

A Koronázási Ünnepi Játékok a belvárosba varázsolnak majd hamisítatlan középkori hangulatot augusztus 20. és 22. között. A látnivalók között szerepel középkori piac, régizenei együttesek előadása, hagyományőrző bemutató és királyi óriásbáb is. A további zenei előadások közül pedig a szervezők kiemelték az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, a Best of Gesztit és az István, a király koncertet.

Az idei nyár rendhagyó lesz a Koronázási Szertartásjátékok történetében is. A járvány miatt új bemutató ugyanis nem született, helyette a nézők a Bartók Béla téren három estén át korábbi szertartásjátékok előadásait tekinthetnek meg.

Az egyházi események részeként augusztus 14-én a fogadalmi szentmise lesz a Szent Imre-templomban. Másnap ugyanott Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét tartanak, augusztus 20-án pedig Szent István-napi ünnepi szentmisén és kenyérszentelésen lehet részt venni.

Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatást adott arról, hogy a járvány miatt idén elmarad az augusztus 20-i tűzijáték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!