Zeneipari különlegesség

2021.09.05. 12:40

Hajón tartanak rendezvényt a magyar független kiadók népszerűsítésére

A szervezők a vásár mellett szakmai programokkal, koncertekkel és a gyerekeknek kézműves foglalkozással készülnek.

Ötödik alkalommal nyílik meg az Independent Label Fairt, vagyis az ILF rendezvény Budapesten. Szeptember 11-én a Pontoon állóhajóján mintegy ötven hazai és határon túli magyar független kiadó lesz jelen. Az eseményen az érdeklődők limitált, egyedi, a boltokban nem kapható, gyűjtői darabokkal is találkozhatnak. A kínálatban szerepel a magyar punk, a dzsessz és a techno, a hiphop, valamint az afrobeat is.

Az Independent Label Fair Budapest a hazai független lemezkiadók népszerűsítésére létrehozott platform, amely egyben az első olyan vásár is Magyarországon, amely kifejezetten a fizikai formátumok, a vinyl, a CD és a kazetta árusítására specializálódótt kiadókra fókuszál. Az első négy évben összesen 600 ezer látogató fordult meg és több száz kiadvány talált gazdára a programon.

A járvány miatti gazdasági nehézségeket a kisebb lemezkiadók nagyon megérezték, fennmaradásuk és további működésük bizonytalanná vált. Ezért minden vásárlás hozzájárul ahhoz, hogy az egyre szélesebb hazai lemezkiadás spektruma továbbra is sokszínű lehessen.

Az érdeklődők a DIY lemezborító workshopon montázstechnikával, stencilekkel, ollóval és ragasztóval készíthetnek lemezborítót otthonról hozott kedvenceiknek vagy új szerzeményeinek.

A gyerekeket az alkotásban tervezőgrafikusok is segítenek.

Kora délutántól szakmai programok is várják a látogatókat. Előadást tart Jeges Zsolt, a HAIL, vagyis Magyar Független Lemezkiadók Egyesületének elnöke, Tóth Barbara, a Hangfoglaló Program kommunikációs vezetője, valamint bemutatkozik a Hanaton Hanglemezgyártó Manufaktúra présüzeme. Lehetőség lesz továbbá személyes beszélgetésre a független kiadók képviselőivel a digitális és a fizikai terjesztésről, illetve részt lehet venni egy kerekasztal-beszélgetésen a kiadók költségeinek és bevételeinek számontartásáról.

A fellépők között lesz Mandaan és Krizso Live, a Speiz Boiz, a Chillum Trio, Yorgos, Dj Gandharva, Gnork, Route 8, Titusz és Von Yodi is.

Az érdeklődők egy lapozgatható, interaktív, online kiadvány segítségével előre átnézhetik a vásáron résztvevő kiadók kínálatát, így a helyszínen könnyebb lesz válogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!