Inkubátor Program

2021.09.08. 17:00

Szeptember 30-ig várják az elsőfilmesek jelentkezését

A Nemzeti Filmintézet (NFI) meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés filmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. Évente 10 fiatal pályakezdő csapat kap lehetőséget, hogy első egész estés filmtervén dolgozhasson az NFI anyagi és szakmai támogatásával – közölte az intézet.

A 7. alkalommal meghirdetett Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerepe van.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egészestés filmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, valamint olyan alkotók is pályázhatnak, akik országos televízióban bemutatott rövidfilm rendezői voltak.

Jelentkezni szeptember 30-ig lehet filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a filmintézet honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november elején 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. Az előzsűri a kiválasztás során ajánlást tesz arra, hogy az alkotások megvalósítására moziban vagy tévében, streamingen bemutatandó filmként kerüljön sor. A döntőbe került terveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti.

Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök tavasszal, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ ki.

A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 34 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, köztük volt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.

A már bemutatott filmek között volt Kárpáti György Mór a 48-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámája és Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmje, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámája. Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotása a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai zsűrijétől elnyerte a fődíjat a magyar filmek versenyében. Grosan Cristina 30-asok útkereséséről szóló dramedy-ja, A legjobb dolgokon bőgni kell a szarajevói, míg Kis Hajni Külön falka című szívszorító és felemelő apa-lánya drámája a Karlovy Vary filmfesztiválon mutatkozott be a nemzetközi közönségnek nemrég.

2021-re négy Inkubátoros film hazai mozipremierjét tervezik, kilenc alkotás gyártása van folyamatban, és öt film gyártáselőkészítésén dolgoznak a fiatalok a Nemzeti Filmintézet programjának támogatásával.

További információ a NFI honlapján található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!