Liszt 210

2021.10.16. 10:10

Liszt Ferenc születésnapján ad hangversenyt Mészáros Zsolt Máté orgonaművész

A hangversenyen elhangzanak majd a zeneszerző legvirtuózabb orgonaművei és kedvelt versei is.

Forrás: Wikipédia

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Kautzky Armand színművész a Liszt 210 című ünnepi hangversenyen várja a közönséget október 22-án, Liszt Ferenc születésnapján a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban.

Mészáros Zsolt Máté elmondta, Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója kiemelten fontos számára. A valaha élt egyik legnagyobb zeneszerző művészete ugyanis mindig is nagy hatással volt rá. Amióta pedig Liszt-kutató lett, a mindennapjai részévé is vált. Továbbá hangsúlyozta, előadóművészként és kutatóként is fontosnak tartja, hogy ne csak a kompozícióit, hanem magát az embert is közelebb hozza a közönséghez.

A kerek évforduló alkalmából egy olyan születésnapi koncertet álmodtam meg, amelyen úgy gondolom, ő is jól érezte volna magát – fogalmazott a művész.

Kiemelte, Liszt Ferenc egy minden téren kifinomult ízléssel bíró, sokoldalú, életszerető ember, igazi világpolgár és fontos összekötő kapocs volt a nagyvilág művészei között.

A látogatók megtapasztalhatják a Liszt-életérzést

Az orgonaművész és Liszt-kutató Mészáros Zsolt Máté 2018-ban szerezte meg kitüntetéses diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol jelenleg doktori tanulmányokat folytat. Három alkalommal nyerte el a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjat, 2020-ban Junior Prima Díjjal ismerték el munkásságát. A Magyar Művészeti Akadémia három éves ösztöndíjával a Liszt Ferenc harmónium- és orgonaműveinek új összkiadását készíti el, majd mutatja be egy hangversenysorozaton. Továbbá ő a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zenei igazgatója, a Budapest-Herminamezői Szentlélek-templom orgonaművésze, a Magyar Harmóniumbarátok Egyesületének zenei igazgatója.

Koncertműsorain gyakran szerepelnek saját orgonaátiratai, nevéhez számos magyar mű ősbemutatója fűződik.

A hangversenyre váltott belépővel a templom toronykilátója is látogatható. A korlátozott számú VIP jegyekkel pedig a híres szekszárdi borász, Mészáros Pál legkiválóbb borait is megkóstolhatják az érdeklődők az általa vezetett borkóstolón. A kiválasztott borok között lesz az is, amelyet egykoron Liszt Ferenc is szívesen fogyasztott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!