itt a lehetőség!

2021.10.09. 10:19

Népi Építészeti Program: még három hétig várják a pályázatokat

Október 21-ig várják a pályázatokat a Népi Építészeti Program hetedik támogatáskérelmi körében olyan szervezetektől vagy magánszemélyektől, akik helyi vagy országos védettségű, népi építészeti emléknek minősülő épületet birtokolnak.

Badacsonytomaj, 2019. május 24. Turisták érkeznek és pihennek meg az 1795-ben épült paraszt-barokk stílusú Szegedy Róza-ház udvarán. A Balatonfelvidék egyik legismertebb építészeti emlékét évente sokezer hazai és külföldi turista keresi fel. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány szervezi. Az elmúlt bő két év eredményei bizonyítják: a kormány azon törekvése, hogy minél több épített értéket mentsen meg a magyarországi népi építészet emlékeiből, a tulajdonos magánszemélyeknél és szervezeteknél egyaránt kedvező visszhangra talál – emlékeztetett közleményében a Teleki László Alapítvány.

Mint kiemelték, a program éves támogatási kerete 1,5 milliárd forint, amelyet az első, csonka év után 2020-ban már ki is merítettek a benyújtott kérelmek.

A program értelmében visszatérítendő támogatást kérhetnek olyan szervezetek vagy magánszemélyek, akik helyi vagy országos védettségű, népi építészeti emléknek minősülő épületet birtokolnak. Külön programelemet jelentenek a tájházak.

A támogatás igényelhető szakmai előkészítésre (ebbe beletartozik a későbbi építési támogatáshoz szükséges szakvélemények, árajánlatok beszerzése), részleges vagy teljes felújításra. A minimális támogatási összeg 500 ezer, a maximális 20 millió forint. Az elvárt önrész 10 százalék.

Jelenleg a hetedik támogatáskérelmi kör fut, ennek keretében szakmai előkészítésre és/vagy felújításra kérhető támogatás.

„Úgy látjuk, hogy a magyar kormány támogatása és a jól bonyolított program nagyon sok épülettulajdonost indított arra, hogy megújítsa a birtokában álló ingatlanokat. A program további hozadéka, hogy számos olyan szakembernek ad munkalehetőséget, aki egyre ritkábban alkalmazott technikák tudója: nádfedők, fa nyílászárókkal foglalkozó mesterek, különleges, a népi építészetben alkalmazott egyéb módszerek birtoklói kerülnek helyzetbe a program által” – idézi a közlemény a Teleki László Alapítvány igazgatóját.

Diószegi László beszámolt az alapítvány terveiről is: szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a magyar kormány terjessze ki a Népi Építészeti Programot a határon túlra is.

Az aktuális kiírás részletei ezen a linken elérhetők.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!