Gyász

2022.02.21. 13:00

Csiszár Aladár legendás erdélyi prímásra emlékezik a Kossuth rádió népzenei műsora

A múlt héten 85 éves korában elhunyt magyarpéterlaki népzenész, Csiszár Aladár prímás életpályája előtt tiszteleg a közmédia és a Hagyományok Háza Hajnali - Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora.

Csiszár Aladár zenészközösségbe született, ott is nevelkedett, mindössze négy elemit végzett, de már kisgyerekkorában hegedülni tanították. Első mestere édesapja volt, majd annak korai halála után a falu legjobb prímása, Lunka József, vagy ahogy ott ismerték, „Bolond Jóska” oktatta.

Kilencévesen már önállóan, bandával végigjátszott akár egy egész lakodalmat.

Később kialakította saját zenekarát, brácsását, Ponczi Gyulát például ő tanította be a kíséretre. A banda zenészeit az eltelt évek sem kényszerítették a modern zenei világhoz való alkalmazkodásra, Csiszár Aladár nem vált a mostanság oly jellemző dobos-szintetizátoros zenekarok hegedűsévé, nem kacérkodott az elektromos hegedű használatával sem. Játékának egyedülálló tónusa a hangszer erőteljes, hosszan kihúzott vonóval való megszólaltatásából adódik, ugyanúgy, ahogy gyerekkorában tanulta.

Csiszár Aladár a régi erdélyi nagy prímások egyik utolsó képviselője volt,

2014-ben kapta meg a Népművészet Mestere kitüntetést.

Magyarpéterlaka Felső Maros-mente egyik legjelentősebb zenészközpontja. A faluban a 20. század közepén és második felében több cigányzenekar működött egy időben, így nemcsak Péterlaka, hanem a környező, sőt távolabbi falvak tánczenei igényeit is magas színvonalon tudták kiszolgálni. A muzsikusok többsége híres cigányzenész dinasztia leszármazottja, valamennyien a "magyar cigányok" csoportjához tartoznak, tehát anyanyelvük magyar, vallásuk református.

Csiszár Aladár a budapesti Fonó színpadánForrás: Hagyományok Háza

Az itteni táncok jellemzője az állandó forgás, amint ezt az egyik táncuk neve, a forduló is mutatja. A sodró, lendületes táncok különösen szép látványt nyújtanak, ha sok pár

együttes táncát nézzük, szinte hullámzik a terem.

A műsor zenei szerkesztőjének válogatásában az érdeklődők egész héten erdélyi, Felső-Maros menti és Nyárád menti népzenét hallanak Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímástól és zenekarától. A Hajnali szerkesztő-műsorvezetője Pénzes Géza, az adás minden reggel 4 óra után pár perccel hallható a Kossuth Rádión, online ide kattintva hallgatható meg.

Borítóképünkön Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímás, fotó: Hagyományok Háza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában