Idén 20 évesek

2022.02.08. 12:00

Ingyenes koncertet ad a Szent Efrém Férfikar Budapesten

Ingyenes koncertet ad az idén 20. születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar február 19-én az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban Budapesten.

Az esten két olyan új Fehér György Miklós-mű hangzik fel, amelyeket a szerző a Szent Efrém Férfikar számára írt. A  férfikarra és orgonára komponált misében Bednarik Anasztázia játszik orgonán, majd elhangzik Fehér György Miklós Requiemje is. A koncert előtt a kórus a szentmisén működik közre – közölte a Szent Efrém Férfikar kedden az MTI-vel.

Fehér György Miklós zeneszerző 1951-ben született Budapesten, 1956-tól 1971-ig a miskolci Bartók Konzervatóriumban, majd Budapesten és később ismét Miskolcon tanult zongora-, oboa- és zeneszerzés szakon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett zeneszerzés szakon 1976-ban.

A 2002-ben alakult Szent Efrém Férfikar missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Nagy hangsúlyt helyeznek az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány, Liszt, Bartók, Kodály műveinek ápolására is.

A férfikar 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak.

Olyan neves zenészekkel léptek fel együtt, mint a King's Singers, Abeer Nehme libanoni énekesnő, rendszeres közreműködői az Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes produkcióinak.

Szívesen kirándulnak más műfajokban olyan előadókkal, mint az Anna and the Barbies, Palya Bea, Dés László és Presser Gábor, Lackfi János és Háy János írók, továbbá az Óbudai Danubia Zenekar, a Szent István Zenekar és a Budapesti Vonósok.

Borítókép: A Szent Efrém Férfikar koncertje a XV. Ars Sacra Fesztiválon a Kálvin téri református templomban 2021. szeptember 8-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában