Felejthetetlen életmű

2022.04.03. 09:55

Halmos Béla emléke előtt tiszteleg az Aranyosra festem című új lemez

A lemez megjelenéséhez kapcsolódó előadás nem egy emlékműsor, hanem a halmosi gondolatokat tükröző élő est.

Halmos Béla (1946-2013) prímás, Széchenyi-díjas népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója, 2021-ben lett volna 75 éves. Emléke előtti tisztelgésként Aranyosra festem címmel jelent meg egy új lemez, amelyet Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Jantyik-testvérek, Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba és a PG Csoport készített. A lemez anyaga alapján azonos címmel a közeljövőben egy előadás is készül.  

A lemezre bónuszként rákerült a Szent Karácsony szép meséje című dal, amelyen Halmos Béla felvételről közreműködött (ének, hegedű). Ezt a dalt vette fel újra Halmos Béla tiszteletére és emlékére Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva, Ferenczi György, Jantyik Zsolt, Jantyik Csaba és a PG csoport tagjai.

A technikának köszönhetően együtt énekelnek a felvételen Halmos Bélával egykori munkatársai, barátai.

A PG Csoport zenekar és alapító tagjai, a Jantyik testvérek 2006 és 2013 között voltak zenésztársai, barátai és munkatársai Halmos Bélának. Halmos, ahogy ő fogalmazott, beállt egy rock-bandába, ahol jó emberi és szakmai közösséget és a muzsikálásban is új lehetőségeket, irányokat talált. A PG dalok, a zenekar egész felfogása a zenélésről átalakult Halmos hegedűjátékával és ötleteivel, a 7 év alatt számtalan koncerten és utazáson vettek részt együtt, utolsó koncertjét is velük adta Esztergomban, halála előtt néhány nappal.

A közös munkák sohasem csupán a zenélésről szóltak

Halmos Béla és zenésztársai keresték a lehetőségeket, hogy tágíthassák szemléletüket, zenei gondolkodásukat jobbá, teljesebbé tegyék, a népzene kézenfekvő eszközévé vált ennek. Amit Halmos Béla és a PG Csoport együtt hozott létre, az nem táncházi zene volt, de műsorai ugyanolyan közösséget építettek.

Jantyik Zsolt eMRton és Artisjus díjas szövegíró, kulturális szakember, a PG-dalok zeneszerzője, a zenekar énekese népzenei és saját motívumokra írt és ír szövegeket, amelyek a népdal, a népzene adta keretek megtartásával a mai korhoz, a fiatalokhoz is tudnak szólni. Halmos Béla temetésén egy ilyen, Zsolt által szerzett dallal búcsúztak tőle.

Nagyon sokat köszönhetünk neki, sok tervünk volt együtt. Hitvallásunk és életfeladatunk is, hogy amit lehet, valósítsunk meg az ő, és közös egykori elképzeléseinkből. Mivel a PG Csoport zenekar 35 éves 2021-ben, úgy gondoltuk, hogy Bélának, és ami fontosabb, az ő elképzeléseinek szentelünk egy anyagot. Ezzel tisztelgünk előtte, munkásságát ünnepeljük. Ez egy olyan lemezanyag, aminek néhány dalát még Bélával kezdtük el átgondolni. Mint egykori zenésztársai, az évfordulóhoz méltónak tartjuk és az egyik jó válasznak arra a 21. századi kérdésre, hogy a hagyomány hogyan élhet tovább, hogyan segítheti a táncházas vagy bármilyen közösség jövőjét a maga módján

– mondta Jantyik Zsolt.

Különleges lehetőség volt, hogy Szalonna és Bandája és a Jantyik testvérek olyan lemezt készítsenek, amiben Pál Istvánék szakmai hozzáértése megadja a népzenei keretet, a stílushelyességet, a táncrendet. Jantyik Zsolt szövegeivel, zenéjével, Jantyik Csaba zenei és tartalmi ötleteivel, szerkesztési munkájával pedig új népdalokként tudnak működni. Minden új rész a régiek természetességével hat, folyamatot képez. Ez lehetőség és feladat, a 21. század néptáncosainak és népzenészeinek is szeretnének adni mai, őket inspiráló halmosi gondolatokat énekelhető, játszható, táncolható formában. Ehhez a munkához a nemrég elhunyt Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező adott még erős biztatást, hogy nyúljunk bátran közismert népzenei motívumokhoz és figyeljünk a használhatóságra. Ez is beépítésre került a zenei anyagba. Halmos Béla gondolataival élve:

Mi nem csinálunk ezzel semmi új dolgot, csupán folytatjuk a hagyományt, a jó népdalok sorát, mert a mai világban ennek újra fontos szerepe van.

A lemez megjelenéséhez kapcsolódó előadás nem egy emlékműsor, hanem a halmosi gondolatokat tükröző élő est, tele a Bélára jellemző életerővel, humorral és szeretettel, felmutatással. Nem csupán megidézi Halmos Bélát képben és hangban is, hanem a Jantyik testvérekkel közös ötleteire épülő mai produkció. A szereplők Pál István Szalonna és bandája, Jantyik Zsolt és Csaba, valamint a PG Csoport tagjai, Halmos Béla egykori zenésztársai, barátai és néptáncosok lesznek. A műsor koreográfusa Kovács Norbert Cimbi, producere Jantyik Csaba lesz.

Hisz, nem csinált az a Hagyomány semmi rosszat, hogy őrizni kelljen. Hanem át kell adni!

– fogalmazott Halmos Béla.

A kiadványt a Halmos Béla Program támogatta.

Borítókép: MTI / Kollányi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában