A népzene ünnepe

2023.01.28. 09:00

Újabb folklórkavalkádnak ad otthont a Müpa

Gyermekműsor, táncházak és koncertek – színes programokkal várja az érdeklődőket február 5-én a Müpa. A 2008 óta megrendezett magyar népzenei gála ezúttal is a táncházi zenétől a világzenei produkciókig mutatja meg a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát.

A Müpa (másként Müpa Budapest, korábbi nevén pedig a Művészetek Palotája) esti kivilágításban

Forrás: MTVA

Fotó: Bizományosi: Jászai Csaba

Az egész napos folklórkavalkádot Páll Éva és zenekara nyitja gyerekműsorával 15 órakor az Üvegteremben. A Míves Mesterségek című műsor a régi népi foglalkozásokat mutatja be népdalok, mondókák és mesék segítségével – közölték a szervezők. 

Mint írták, lesznek kenderfonó asszonyok, takácsok, szabók, feltűnnek cipészek és csizmadiák, fazekasok és kovácsok, molnárok és pékek is.

Az Előcsarnokban 18 órától a magyarországi és közép-európai autentikus cigány kultúrát és hagyományokat ápoló Khamoro együttes és vezetője, Farkas Zsolt cigány táncháza várja a nézőket.

A legnagyobb érdeklődéssel várt program hagyományosan az esti kétszer egyórás gálakoncert. 

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 19 óra 30 perctől a műfaj legjava váltja egymást a színpadon a házigazda Eredics Gábor moderálásával. A fellépők sorát az új népiénekes-generáció nagy tehetsége, Básits Branka nyitja, aki szerb népzenei örökségét idézi meg első lemezének anyagából. Az őt követő Tímár Sára zenekarával ezúttal Ének a határtalanról című negyedik albumának dalaiból ad ízelítőt. A gála első részét a hazai etnojazz kiemelkedő fúvósa, a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály zárja a Polygonnal.

A koncert második részét a hatvanas, hetvenes évek magyar népzenei vonulatokkal kísérletező együtteseinek repertoárjából táplálkozó folk-rock-zenekar, a Mordái nyitja. Őket a hazai népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból álló Magyar Banda követi, az estet pedig a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai műsora zárja.

A gálaműsor után, 22 órától ismét táncház várja a nézőket az Átriumban, a Budapest Mezőség Band közreműködésével.

A program a Müpa Budapest honlapján érhető el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!