Sok kérdést vet fel

2025.02.22. 16:00

Élénk vitákat generált Berlinben az elsőfilmes magyar rendező drámája

A Minden rendben című film világpremierjéről Sós Bálint Dániel rendező adott interjút a Svenk stábjának. A súlyos morális dilemmába keveredő szülő története élénk vitákat generált Berlinben. A Hír TV filmes háttérműsorának, a Svenknek legújabb adását vasárnap láthatják a televíziónézők.

Élénk vitákat generált Berlinben az elsőfilmes magyar rendező drámája

Berlinben debütált a Minden rendben című film

Forrás: CineSuper

„Ez a film egy dráma. Arra vártam, hogy milyen lesz a csönd a vetítés közben. Az alkotás fogadtatására szerencsére feszült figyelem volt jellemző” – számolt be a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon történtekről a rendező.

magyar rendező
Sós Bálint Dániel rendező
Forrás: CineSuper

Most azt éreztem, de jó, hogy részese vagyok a filmek világának és hagyományának

– mesélte mosolyogva a rendező, és arról is beszámolt, mennyire elképesztő öröm volt számára, amikor azt látta, hogy „egy elsőfilmes magyar filmjének a negyedik vetítésére az 500 fős vetítőterem megtelt.”

Az, hogy díjat nyer a film, az teljesen véletlenszerű

– folytatta, hisz ő volt már zsűriben. Elmondta azt is, hogy az, hogy a szakmabelieket az adott pillanatban mi ragadja meg, és mi érdekli, az teljesen kiszámíthatatlan. 

A Minden rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik
Forrás: CineSuper

Sós Bálint Dániel rendező eddig még nem készített nagyjátékfilmet, több kisjátékfilmje került a közönség elé, melyek vígjátékok voltak. 
A Minden rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz, és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve - ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan helyzeteken keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

A fesztiválon a film élő vitákat, diskurzusokat generált, és a vetítést követően Sós Bálint Dánielnek is sok kérdést tettek fel a nézők. A rendező azzal szembesült a Berlinale-n, hogy olyan alkotás készült, ami elgondolkodtatja a nézőket. 

Ez volt az igazán jó érzés

– mondta a rendező.

A Minden rendben a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Hajdu Szabolcs főszereplésével, a hazai mozikban kora tavasszal lesz látható a CineSuper forgalmazásában. Sós Bálint Dániel a Minden rendben alapjául szolgáló forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi, a film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós, gyártója a CineSuper.

A 2015-ben elindított Inkubátor program már több mint 30 elsőfilmes csapat számára biztosított gyártási támogatást, köztük olyan sikeres alkotásokkal, mint Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. 

A Minden rendben című film stábja
Forrás: CineSuper

Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje pedig a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt. Az Inkubátor program keretében készült el Csáki László Kék Pelikán című animációs dokumentumfilmje, amelynek világpremierje a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon volt, azóta pedig jelentős nemzetközi seregszemlékre kapott meghívást, a Lefkovicsék gyászolnak, amelyet több mint 35 ezren láttak a mozikban, valamint a napokban Berlinben bemutatkozó Minden rendben című alkotás is.

A Hír TV filmes háttérműsorának legújabb adását vasárnap 07:30-kor láthatják a televíziónézők.

A Svenk Sós Bálint Dániellel készült interjúját már most meg lehet nézni:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!