Élő hagyomány

2025.02.26. 11:08

Mohácsi busójárás: idén is elűzik a telet a maskarások

Kisfarsangi programokkal – a többi között busócsoportok, kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával – kezdődik meg február 27-én, csütörtökön a legnagyobb magyarországi téltemető, tavaszköszöntő népszokás. A hat napon át tartó mohácsi busójárás 24 helyszínen mintegy 100 programot kínál.

Mohácsi busójárás: idén is elűzik a telet a maskarások

A mohácsi busójárás ma is élő, színes népszokás

Forrás: MW

Fotó: Denes Martonfai

A február 27. és március 4. között megrendezett legnagyobb magyarországi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson a szervezők közlése szerint ezúttal több mint 2600 maskarás és 73 busócsoport vesz részt. 

Mohácsi busójárás
Készülnek a maszkok a Busóudvar műhelyében a mohácsi busójárásra
Fotó: Kacsúr Tamás / Forrás: MTI

A farsangi időszak utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a Maszkot ölt apraja, nagyja című programmal óvodások és általános iskolások részvételével már délelőtt elkezdődnek az események a helyi ifjúsági központban, és délben megnyit a népművészeti és kézműves vásár is a belvárosban.

Nem sokkal délután három óra előtt indul a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, 

majd a város utcáin és terein gyermek maskarások –  így a rongyokból álló ruházatukról ismert, hamut, fűrészport szóró jankelék, valamint kisbusók – szabad farsangolása veszi kezdetét. A főtéren gyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatót, busójárási eszközöket ismertetnek meg az érdeklődőkkel, késő délután pedig Villányi Viktória jogász-képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Mohácsi lelkek: Átkelés a Dunán címmel a Kanizsai Dorottya Múzeumban, míg este a Glasovi zenekar lép fel a piactéren.

Pénteken délelőtt rajzpályázati munkákból nyílik kiállítás, majd délután népdaléneklő versenyt tartanak, népművészekkel találkozhatnak az érdeklődők, busómaszkfaragók és más népművészetitárgy-alkotók munkáiból nyílik kiállítás a Kossuth Teátrumban, majd néptánccsoportok és zenekarok mutatkoznak be a Széchenyi téri és a Deák téri színpadon.

Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok lépnek fel, és látványfőzéseket is tartanak a busóudvarban.

A nap során a családosok, gyermekek számára is készülnek programokkal, így a Kossuth Teátrumban Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj címmel mesejátékot adnak elő, Minorics Tünde etnográfus vetítéssel egybekötött előadást tart a busójárás történetéről, továbbá jankelebemutató is lesz interaktív kiállítással és foglalkozással a Sebaj Busó csoporttal.

A MesterPont elnevezésű helyszínen élményközpontú műhelylátogatással várják az érdeklődőket a maszkfaragók, a szerb templom udvarában délszláv gasztronómiával ismerkedhetnek az emberek, míg a Botos busócsoport busólakodalmas menetet tart, este pedig a Poklade zenekar ad koncertet a Deák téren.

A tradíciónak megfelelően farsangvasárnap tartják a népszokás leglátványosabb programjait. A busók március 2-án dél után kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nap során már reggel kilenctől betekinthetnek a látogatók a Télűzők busócsoport farsangi készülődésébe a Vörösmarty utcában, míg a Duna túlpartján a Dunai Átkelés és a Nagy Durranás busócsoportokkal ismerkedhetnek meg. A nap során Mohácson látvány maszkfaragással, tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok bemutatóival, ételkóstolókkal, késő délutántól pedig szabad farsangolással, koncertekkel szórakoztatják az embereket.

A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.

Húshagyókedden a hagyományos „farsangtemetés” előtt busós kézműves játszóháza nyílik a Busóudvarban, délután pedig indul a busók felvonulása a Kóló tértől a Széchényi térig, ahol kezdődik a szabad farsangolás, meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A szervezők az esemény hat napjára mintegy 100 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban.

mohácsi busójárás
Érdeklődők a mohácsi busómúzeumban 2025. február 25-én. Az idén február 27. és március 4. között megrendezett legnagyobb magyarországi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, a mohácsi busójáráson a szervezők közlése szerint ezúttal több mint 2600 maskarás és 73 busócsoport vesz részt
Fotó: Kacsúr Tamás / Forrás: MTI

Felhívták a figyelmet arra, hogy a városban jelenleg zajló nagy volumenű építkezések, beruházások miatt az eddigi években megszokott parkolási lehetőségek korlátozottan elérhetők, ezért javasolják a látogatóknak, hogy előre tervezzék meg az utazásukat, illetve lehetőség szerint válasszák a tömegközlekedés adta lehetőségeket.

Amennyiben mégis az autó mellett döntenek és sztrádán érkeznek, érdemes a mohácsi helyett a nagynyárádi autópálya-lehajtót választani az M6-oson, ahonnan kényelmesebben meg lehet közelíteni a várost dél felől, az újmohácsi oldalon parkolva komppal vagy személyszállító hajóval pedig a busójárás közepén találhatják magukat a látogatók – emelték ki.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: 

  • borzas busóbundát, 
  • vászongatyát, 
  • bocskort

öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, 

  • tarisznyákkal, 
  • buzogányokkal, 
  • öles kereplőkkel 
  • és kolompokkal 

 felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A mohácsi busójárás története

A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és az aktuális hírekről a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.

Milyen volt régen a mohácsi busójárás? A télűzés szertartását eleveníti fel, igazi időutazást kínál a bama.hu képes krónikája, amit ide kattintva tud megnézni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!