2025.05.09. 12:02
Fiatal tehetségek debütálnak a Magyar Állami Népi Együttes új évadában (videó)
Két új bemutatóval, valamint 10 különböző előadásból álló programsorozattal készül a Magyar Állami Népi Együttes a 2025/2026-os évadra – tájékoztatta Hagyományok Háza az MTI-t csütörtökön.
A Magyar Állami Népi Együttes új évada fiatal alkotói hanggal várja a közönséget – emelték ki a közleményben. Idézték Mihályi Gábort, az együttes vezetőjét is, aki elmondta: az évadtervezés közösen történik a művészeti vezetéssel, többek között Pál István „Szalonnával” és a kreatív alkotói csapattal, de figyelik a közönség reakcióit is, és próbálnak reagálni a felmerülő igényekre. Az új évad kialakításakor az együttes célja az volt, hogy a hagyományokat új perspektívából közelítsék meg, és helyet adjanak a feltörekvő fiatal művészeknek is – tette hozzá.

Fotó: Váradi Levente / Forrás: Hagyományok Háza
A közlemény szerint az együttes olyan jól ismert, nagy sikerű darabokból állította össze 10 előadásból álló programsorozatát a Hagyományok Háza színpadára, mint a Naplegenda, a Kolozsvári piactéren vagy az Édeskeserű, miközben izgalmas, új bemutatókkal is várja a közönséget a társulat.
Magyar Állami Népi Együttes tagjai és a feltörekvő fiatalok egy színpadon
Az évad egyik új bemutatója a Gyökerek és szárnyak című előadás lesz, amelyet kizárólag olyan fiatal alkotók hoznak létre, akik már sokszor bizonyították rátermettségüket magas színvonalú munkájukkal. Az új produkció a magyarországi táncok és zenék köré rendeződik, egyszerre tiszteleg a hagyomány előtt, és bátran lép a jövőbe – írták.

Fotó: Csibi Szilvia / Forrás: Hagyományok Háza
A bor dicsérete című másik új bemutató a bor szakrális világát idézi meg Hamvas Béla nyomán.
Az új évadban drámapedagógiai programok is várják a közönséget. A tervek szerint folytatódik a Közös ég alatt című sorozat, amelyben ifjú tehetségek a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosaival léphetnek színpadra, ezzel is erősítve a hagyomány átörökítését – áll a közleményben.
Kitértek arra is, hogy az új évadban ismét egyedileg állíthatja össze a közönség a számára legérdekesebb előadásokat az à la carte konstrukcióban. A kedvezmény három, négy vagy több különböző előadásra szól és tetszőleges számú jegyre érvényes.

Vonat gázolt halálra egy motorost Mezőtúr közelében, hosszú percekig küzdöttek az életéért
