nemzetközi siker

2017.11.22. 15:01

Eddig 91 ország vásárolta meg a Testről és lélekről című filmet

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotása az Egyesült Államokban is nagy sikerrel mutatkozott be.

Eddig 91 ország vásárolta meg a díjnyertes filmet, melyre a hazai mozikban eddig közel 90 ezren váltottak jegyet – olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Mint írják, Enyedi díjnyertes alkotását a 17. Magyar Filmfesztiválon is hangos siker övezte és nagy sikerrel mutatkozott be az Egyesült Államokban is. A film az 50. AFI Fest (Amerikai Filmintézet fesztiválja) meghívására mutatkozhatott be az amerikai közönség előtt. November 12-én és 15-én két teltházas vetítésen mutatták be Los Angelesben, a Hollywood Boulevardon található Grauman's Chinese Theatre-ben. Mint írják, ezt követően Los Angelesben, a Magyar Fesztiválon is nagy siker fogadta a filmet. Végül a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA), a Golden Globe- és az Oscar-szavazók számára is megtartották az első hivatalos vetítést, ahol szintén kedvező fogadtatásban részesült Enyedi Ildikó munkája.

A Testről és lélekről című film februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját.

A Filmalap támogatásával készült film versenyben van négy kategóriában az Európai Filmdíjakért, a Golden Globe-díjért a legjobb idegennyelvű film kategóriában, valamint Magyarország hivatalos nevezettjeként az Oscar-díjért is a legjobb idegennyelvű filmek mezőnyében.

Borítókép: Testről és lélekről 

AFP / Collection Christophel © Inforg M&M film Kft

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!