az első magyar

2018.02.21. 15:30

Madaras Gergely lesz az Orchestre Philharmonique Royal de Liege zeneigazgatója

Madaras Gergely veszi át 2019 szeptemberétől az Orchestre Philharmonique Royal de Liege (OPRL – Liege-i Királyi Filharmonikus Zenekar) zeneigazgatói posztját.

Budapest, 2016. július 28. Az Otello szerepét alakító Marc Heller amerikai tenor (b) és Madaras Gergely karmester Giuseppe Verdi Otello címû operájának próbáján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2016. július 27-én este. A darabot július 29-én mutatják be Vámos László rendezésében. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balogh Zoltán

A zenekar majdnem két évig tartó választási procedúrát követően a 33 éves magyar karmestert választotta történetének legfiatalabb és egyben első magyar zeneigazgatójának, aki 2019 szeptemberében kezdi el hároméves megbízását – közölte a kinevezés kommunikációjával foglalkozó cég.

Az 1960-ban alapított együttes 97 zenészével Belgium legnagyobb szimfonikus zenekara, székhelye a liege-i Salle Philharmonique, ahol évi 6 bérletsorozattal várják a közönséget. Az együttes rendszeresen fellép Belgium-szerte, valamint Európa és a Távol-Kelet legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain. Az összes zenetörténeti kort felölelő repertoárral és több mint 90 lemezfelvétellel büszkélkedhetnek, emellett a legnagyobb komolyzenei csatorna, a Mezzo TV partneri együttműködésével világszerte közvetítik a kiemelt hangversenyeiket.

Madaras Gergely 2013 óta a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, 2014 óta a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Mind saját együtteseivel, mind vendégkarmesterként kiemelkedő figyelmet fordít a magyar szimfonikus repertoár népszerűsítésére, főleg Bartók, Kodály és Dohnányi műveire, amelyeket mind hazai, mind nemzetközi fellépései alkalmával rendszeresen műsorra tűz. Vendégkarmesterként olyan együtteseket vezényel rendszeresen, mint a BBC Szimfonikusok, BBC Filharmonikusok, Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI, Deutsches Symphonie-Orchester Berlin, Orchestre de la Suisse Romande, Orchestre Philharmonique de Radio France, Oslói és Koppenhágai Filharmonikusok, valamint a houstoni, melbourne-i és queenslandi szimfonikus zenekarok. Visszatérő vendége a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak, a Magyar Állami Operaháznak és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának.

Az elkövetkezendő időszakban a londoni Barbican színpadán a BBC Szimfonikusok élén, valamint a Royal Festival Hallban a Philharmonia Orchestrá-val debütál. Emellett fellép a tokiói Suntory Hallban és az új Párizsi Filharmóniában, valamint a 2018-as Milano Musica fesztivál nyitókoncertjét is vezényli a milánói Scala színpadán, a Filarmonica della Scala közreműködésével.

Borítókép: Az Otello szerepét alakító Marc Heller amerikai tenor (b) és Madaras Gergely karmester Giuseppe Verdi Otello című operájának próbáján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2016. július 27-én.

MTI Fotó / Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!